»» ««

Tesztek: maszk, mellény, lámpa

Felszerelések

Az eddig ruháiról ismert Bare két új terméke mellett kipróbálhattunk egy LED-es Ikelite lámpát is.

A kanadai Bare elég sok felszerelésvásárló körében kedvelt márka, mert a jó minőségű, széles méret- és vastagságválasztékú neoprén nedvesruhák mellett nagyon jó szárazruhákat is kínál a gyártó. Az utóbbi időben szélesedett a termékpaletta, ezúttal tehát nem ruhákat próbáltunk.

A Bare Black Jack mellény volt az egyik termék, amit sikerült merülés közben is tesztelni. Manapság a sportbúvároknak szánt mellények vagy nagyon könnyűek és vékony anyagból készültek a repülős utakhoz, vagy pedig nagyon strapabíró, mindenféle felhasználásra alkalmas, robosztus felszerelések. A Black Jack az utóbbiak közé sorolható: természetesen annyira nem nehéz, hogy elképzelhetetlen lenne a repülős szállítása, de az látszik, a tervezők nem kötöttek kompromisszumot a tartósság terén. A hagyományos kialakítású, tehát nem hibrid mellény anyaga ezres cordura, ezzel sok-sok évig megbízhatóan fogja szolgálni gazdáját. Már első látásra is feltűnt, hogy minden egyes D-gyűrű fémből készült, tehát bármit elbírnak, csak éppen a tulajnak is bírni kell a tömeget. A háttámla feltűnően jól ki van párnázva, a hevederek kialakítása is követi a test formáját, tehát kényelmes mellényről van szó.

Manapság szinte mindenki a súlyintegrált mellényeket keresi, és a Black Jack is sok ólmot tud cipelni. Pontosabban: nagyon sokat. A két, nagyméretű, csattal (tehát mechanikusan, biztonságosan) rögzített oldalsó súlyzseb 6-6 kilót bír el, oldásuk is jól van megoldva. Hátul a palack mellett két kisebb, 2-2 kilóra méretezett súlyzseb is van, tehát összesen 16 kilóról beszélünk, amit most, a tavaszi szárazruhás merülések során ki is tudtunk használni. A mellényen még van két nagyobb, cipzáras, jól elérhető zseb, illetve két kicsi, egyéb tárgyak tárolására szolgáló rekesz is. Az inflátor hagyományos, de erősnek tűnő szerkezet. A vállszelep leeresztője természetesen előre van vezetve, és a mellény aljára is került leeresztő szelep. Az oktopusztartó rögzítését más mellényeken jellemzően a zseb felső részénél levő D-gyűrű használatával oldjuk meg, ezt ezen a mellényen nem találtuk.

Használat során nem okozott különösebb meglepetést, tette a dolgát. Egyértelmű volt a kezelése, zsebek használatát nem akadályozta az oldalanként 6 kiló ólom amit beleraktunk, az inflátorfej pontosan adagolta a levegőt, és külön tetszett, hogy a mellény magasság beállításhoz is van fül, és az emeléshez is. A súlyzseb behelyezése igényel némi gyakorlatot, elég mélyen van a csat ahová rögzül, de nem nehéz berakni.

A Bare Duo elnevezésű búvármaszkok szintén egészen új vonalat jelentenek a gyártó kínálatában. A cél ezeknél a két ablakos maszkoknál az volt, hogy elérhető árú, minőségi, sok arcformára illeszkedő terméket kínáljanak a búvárok számára. Létezik fekete és átlátszó szilikon szoknyás kivitelben is, az viszont mindegyikre jellemző, hogy a puha anyagnak köszönhetően kényelmes és jól illeszkedő a maszk. Természetesen a keretek színválasztéka miatt a búvár egyéni ízléséhez igazodó búvármaszkot választhat.

A maszkpánt állítását egy nyomógomb egyszerűsíti le, és a csatot is kellően erősre méretezték. A csepp formájú ablak miatt valamelyest nagyobb a látótér lefelé, a tipikus kétablakos maszkok között az átlagosnál talán egy árnyalattal kevésbé korlátozza így a kilátást a keret. Tapasztalatunk szerint a jó illeszkedése miatt kellemes választás lehet a hagyományosabb búvármaszkot keresők számára a Bare Duo.

Manapság szinte mindenki a LED technológiájú búvárlámpákat részesíti előnyben. Nagy fényerő, hosszú használati idő- gyakorlatilag csak előnyei vannak. Az Ikelite a kategória egyik legnevesebb gyártója, és ezért kíváncsian vettük kézbe a C-Lite 8 modellt. A több színben kapható, igényesen kialakított burkolathoz egy markolat csatlakozik, aminek köszönhetően kifejezetten praktikus a víz alatt a lámpa. Három, egyenként 5 wattos LED van a lámpában, ezek együttes fényereje kifejezetten meggyőző, a fénykör nem nagyon nagy, de azon belül egyenletesen erős a világítás. A lámpa 8 darab baby elemmel működik, ami soknak tűnik, cserébe viszont akár két túrát is végig lehet csinálni a lámpával, elemcsere nélkül.

Az Ikelite nem a tipikus letekerős megoldást választotta, hanem a saját megoldású retesszel lehet oldani-zárni a lámpatestet. Ezt meg kell szokni, utána viszont már egyszerű és biztonságos a használata. Az O-gyűrű nem igényel különösebb karbantartást, ám természetesen tisztaságára ügyelni kell. A lámpa véletlen bekapcsolása ellen egy aránylag kicsi retesz véd, ezt kesztyűben nem egyszerű kezelni.

A víz alatt dől el természetesen, mennyire mondható jól használhatónak egy búvárlámpa. Nos, a fényerőnek köszönhetően nem kellett pár centis közelségbe menni a megvilágítandó dolgokhoz, hanem normális távolságból lehetett nézelődni és megfigyelni a tenger mélyének valódi színvilágát. A műanyag burkolat miatt a lámpa kifejezetten könnyű a víz alatt, és mérete is kellően kompakt. A kapcsoló nagyon jól kezelhető vastag kesztyűben is. Összességében kis méretéhez képest nagyon jó fényerejű, jól kezelhető lámpát ismertünk meg az Ikelite C-Lite 8 modellben, ami ismét bizonyította, miért szeretjük a LED-lámpákat. Az kérdéses, ki mennyire preferálja a 8 elemes megoldást, de ezt már mindenki egyéni ízlése alapján ítéli meg. Van ennek is előnye, hiszen könnyen lehet tartalékot szerezni, és ezekből is létezik tölthető, ám az ilyen drágább lámpáknál sokan jobban szeretik az akkumulátoros megoldást. Megítélésünk szerint nincs jó vagy rossz választás- az biztos, hogy a C-Lite 8 tudja mindazt, amit egy ilyen lámpától el lehet várni.

A tesztfelszereléseket az Aquanauta Búvárcentrumnak köszönhetjük.

GR

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Koh Bon (pastel Ridge)

Thailand

1/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés