Az újdonság erejével
Vörös-tenger2/3. oldal
Óriási, négy méteres gorgónia hajladozik lágyan az enyhe áramlatban, miközben a fal a mélység kékjébe vész. Makrélák, óriási tonhal, unott cápák és időnként teknős tűnnek fel végtelen őrjáratuk során, miközben csak egy-egy pillanatra állnak meg hogy megnézzek egy sügért vagy más halat, amint ügyeiket intézik. A nagy különbség a Karib-tengerhez vagy más leharcolt helyekhez képest az élőlények viselkedésében érhető tetten: nem ismerik a félelmet. Pillanatokkal azután, hogy a búvár a zátony közelébe ér, a trombitahalak, a sügérek, az íjhalak, a doktorhalak, a pillangóhalak a kamera kedvéért pózolnak, vagy egyenesen odaúsznak a búvár maszkjához.
A mély falaknál való merülés nem mindenkit vonz, ám azok, akik jobban szeretnek órákon át a sekély zátonyoknál búvárkodni, belevethetik magukat a halak légióinak tanulmányozásába vagy a fotózásba. Színes papagájhal csámcsog a korallokon, míg egy remorával díszitett szőnyegcápa nyugodtan hever a fehér homokban. A szép de halálos tűzhalak csapatai békésen osztoznak a korallokon a számos pöttyös rájával. A krokodilhalak próbálnak észrevétlenné válni a figyelő búvárok számára, miközben zsémbes pillantásokat vetnek rájuk. A nagyobb üregekben milliónyi üveghal táncol és áramlik, a korallok és szivacsok felett. A mélységtől függetlenül a Vörös-tenger igazi ékességei az áttetsző lágykorallok, amelyek sziklákra vagy akár a roncsok maradványaira telepednek.Elég sok roncsról tudnak Hurghada szabálytalan partvonalának és a zátonyoknak a közelében. A Hurghada és a Sinai-félsziget között levő szorosban időnként 10-12 csomós áramlat van, ami sokszor hozza bajba a tapasztalatlan tengerészeket, akiknek a figyelme lankad a Szuezi-csatornán való monoton átkelés után. Az egyik helyi roncsspecialista búvárbázis, amit a német Rudy Kneip üzemeltetett, közösen egy szintén itt dolgozó franciával, Jacques Gambard-ral sokat tett a helyi illetékesek meggyőzéséért, hogy védett tengeri övezeteket hozzanak létre. A szigonyos halászatnak valamint a korallok és kagylók gyűjtésének tiltása sok búvárt fog visszatartani, elsősorban a gyűjtögető olaszokat.
Sha´ab Ali zátonynál egy nagy szállítóhajó roncsa, 45 fokban megdőlve nyugszik, félig a víz alatt, félig a víz felett. Egy Mig vadászgép a hurghadai kikötő bejáratával szemben levő zátonyra zuhant, maradványai még mindig ott vannak. (A szerk. megjegyzése: valószínűleg ezekre a maradványokra bukkantak rá újra magyar búvárok.) A kis kikötő még mindig zárt katonai terület, de remélhetően egy nap majd megnyílik itt a lehetőség a merülésre a roncsok után érdeklődő búvárok számára.
Mielőtt elindultam volna egy hat hónapos expedícióra a sivatagba, merültem egyet a halászhajók kikötőjében, nem tudván azt, hogy ott is tilos a víz alá menni. A kis kikötő összesen egy betonmólót jelent, ahol egy egyiptomi romboló van kikötve. A helyet magas fal veszi körül, és egy fegyveres katona őrzi. A falon kívül felukák, külföldi vonóhálós hajók, halászhajók hevernek a tengerparton, jó részük soha többé nem fog vízre kerülni. Ami nagyon felcsigázott, azok a 98 méteres, 1920-as években épült felukák, amik a hat méter mély vízben hevertek. Másnap tehát teljes felszereléssel tértünk vissza, és minibuszunkkal két feluka között álltunk meg a tengerparton.
A katonai lezárásra nem gondolva két órán át néztük és fotóztuk a három régi kereskedőhajó roncsait. Korallok lepte kötelek és láncok, lágykorallokkal díszített hajócsavar, a közelben úszó murénák, sügérek és tűzhalak- az öreg fa hajótestek változatos fotótémákká változtak a víz alatt. Még kiszívtuk az utolsó slukkot duplapalackjainkból, és gyakorlatilag kisbuszunk kerekeinél emelkedtünk a felszínre. Összepakoltuk a felszerelést és elhajtottunk, és mindennek a tanúja csak három, szélesen vigyorgó kissrác volt, akik egy orosz halászhajó rozsdásodó roncsai mögül figyeltek minket.
Később aztán kiderült, hogy a tilosban jártunk. Hogy mégsem derült ki soha semmi, abban két dolog játszhatott közre: épp azelőtt, hogy odaértünk, megszólalt a müezzin imára hívó éneke, és a fegyveres őr az imádkozással volt elfoglalva. Amikor pedig kijöttünk, éppen sziesztaidő volt, a nap legforróbb időszaka, amikor az őr minden bizonnyal enyhülést ígérő árnyékos helyen heverészett. Némi kérdezősködés után kiderült az is, miért van lezárva ez a kikötő: a horgonyzó romboló alatt 18 méteres mélységben testvérhajója nyugszik, amit egy izraeli vadászgép süllyesztett el jó tíz évvel korábban. Véget nem érő próbálkozásaink arra nézve, hogy merülhessünk ennél a roncsnál, folyamatos elutasításba torkolltak az egyiptomi illetékesek részéről. Mivel a roncs semmiféle különleges titkot nem rejtett, tovább kérdezősködtünk, mi az elutasítás oka. Végül kibökték: "Egyiptom ellenségei nevetnének rajtunk, ha fotók kerülnének nyilvánosságra egy dicstelen véget ért rombolóról". Jól illusztrálja ez azt, hogy a muszlimoknál az egyik legalapvetőbb dolog elkerülni a gúny tárgyává válást. Az az indokunk, hogy megannyi brit roncs ismert, mégsem szégyenültünk meg emiatt soha, nem változtatta meg a véleményüket. (A szerk. megjegyzése: ez a roncs valószínűleg az azóta már merülhető, El Mina néven emlegetett hajó.)
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
