A búvár és a fegyelmezetlenség
A búvárkodásról1/2. oldal
Négy éves búvárvezetői múltamban sok ország sokféle búvárával találkoztam. Mindenkivel szívesen merültem az ’éppen-water’-től a párezres öregekig. Csak egyféle búvár volt, akit ha lehet kerültem: a fegyelmezetlen búvár.
A fegyelmezetlen búvár mindegy milyen gyakorlattal bír, veszélyes önmagára és fokozottan környezetére. Ezt illusztrálandó mesélem el ezt a történetet.Thistlegorm, Vörös tenger, 2006 február.
A merülésre Sharm-ból indultunk. A csapat részünkről egy angol házaspár, két holland férfi. Mindenki haladó búvár, 50 feletti merüléssel, több év tapasztalattal. Az angol házaspár előre szólt, hogy rég nem merültek már az előző napi merülést kivéve, figyeljek oda (a magával őszinte búvár!). A két holland: sajnos a nevükre nem emlékszem, nevezzük Tomnak és Johnnak őket. Tommal már három napja merültem, az a fajta búvár volt, aki minden környezetben magabiztosan, rutinosan merül. Johnról megkérdeztem kollégáimat, az mondták merülésével nincs baj, de néha elcsámborog.
A merülés ismertetésekor felhívtam John figyelmét, hogy ne kalandozzon el, mire megnyugtatott, hogy tudja, ez egy komolyabb merülés. A párok beosztásánál előre vettem az angol házaspárt, utánuk a hollandokat. A hajó lekötését végző búvárvezető nagyon erős áramlásról számolt be a felső 15 méteren (ez itt szinte megszokott). A terv az első merülésen a roncs körbeúszása volt. Mivel az elején voltunk kikötve, ez azt jelentette a gyakorlatban, hogy az áramlással elmegyünk a hajócsavarig, majd a kevésbé áramló oldalon visszajövünk. A fordulási nyomást 140 bárra beszéltük meg, hiszen visszafelé áramlással szemben kell úszni. A beöltözés simán ment.
Beugrottunk a vízbe, elindultunk lefelé a kötél mellett. Ez nagyon erős áramlásnál gyakorlatilag a kötélen lehúzózkodást jelenti. Itt történt az első baj: az angol hölgy beugráskor begyűrte a maszk szélét, és ezt kb. 5 méteren fedezte fel, amikor telt a maszkja. Láttam a problémát, visszamentem hozzá, megigazítottam a maszk peremét, aztán próbáltam rávenni, hogy ürítse ki. Sajnos az erős áramlásban ez többszörre se sikerült neki. Ekkor visszahúztam a kötél mellett a felszínre, hogy ott próbálja meg. Eddigre már eléggé megkínozta magát, lemondott a merülésről. Szóltam a hajószemélyzetnek, odakísértem a létrához és mentem vissza a csoporthoz, akiket otthagytam a kötélen 5 méteren.
Itt ért az első meglepetés: az angol és Tom ott voltak, John nem. Kérdeztem őket: hova lett? Mutogattak lefelé a kötélen. Gyors levegő ellenőrzés, elindultunk le. Tomot a roncs fedélzeténél találtam. ő is levegő ellenőrzés. Ekkor már mindenki 140-150 bárnál járt. Ezért módosítottam a tervet, és csak a hajótest első darabját néztük meg (a szétbombázott résznél fordultunk). A hajóorr előtti rakodónyílásnál (ahol a tartályvagonok vannak) szólt az angolom, hogy 70 bár. Kérdeztem Tomot, 80-90 bár. Kérdezném Johnt: az előbb még itt volt! Sikerült eltűnnie annyi idő alatt, amíg a másik kettő levegőjét kérdeztem. Na innentől egyértelműen vészhelyzet. A két búvárnak megmutattam a tőlünk nagyjából 10 méterre lévő kötelet, ami felment a hajóhoz, és felküldtem őket biztonsági megállóra. Visszaindultam megkeresni Johnt. Kb 2-3 perc keresés után felfedeztem a roncs belsejében az alsó szinten (ez 25 méteren van!). Hiába dudáltam, nem figyelt, le kellett mennem hozzá. Megfogtam és mutattam, hogy irány fel! Mutatta, hogy ő még gyorsan körbeúszik, aztán mehetünk (?!). Mondtam, nem- most fel! Oké, elindultunk. Kérdeztem mennyi levegője van? Mondta 70. Gyanús volt, megnéztem. 40 bárja volt (?!). A kötél felénél láttam hogy a másik két búvár az itt kereszteződő másik hajó kötelén ment tovább, és még mindig a biztonsági megálló szintjén vannak. Ekkor Johnt nyomatékosan felküldtem a mi kötelünkön (ahol a belógatott palackon befejezte a biztonsági megállót és kiment a hajóra), én meg a másik két búvár után indultam. Hozzájuk érve a levegőellenőrzés lesújtó volt: Tom 50 bár, angolom 20-30 között. Mutattam, hogy fel a felszínre. Az angolom mutatta, hogy nehezen veszi a levegőt. Odaadtam az oktopuszom neki (jó reduktor, nem bérlős, EAN36). Mutatta: oké. Elértük a felszínt, de az előttünk álló hajó orrkötelén. Itt Tom azonnal elkezdett úszni a mi hajónk vége felé. Az angolom viszont elkövetett két hibát: amikor a felszínre értünk, nem engedte el a kötelet és kiköpte a reduktorom. A felszínen kb 1-1.5 méteres hullámok voltak, a hajó eleje a kötéllel együtt így kb 3 métert járt fel-le. ő a kötélbe kapaszkodva 2-3 alkalommal elmerült a víz alatt majd bokáig kilógott, mire sikerült lerántanom róla. Felfújtam a dzsekijét, hátára fordítottam, és igyekeztem vele elérni a hajó létráját. Szerencsére hátul ott ült a kapitány és a matróz, akik azonnal látták hogy baj van és kiemelték őt. Felszaladtam a létrán és próbáltam oldalára fektetni, miközben ő próbálta kiköhögni a tüdejéből a belélegzett tengervizet.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 2.5) nehéz körülmények 
Budapest
