Tűz és víz
Vörös-tengerNéhány hete búvártársaink kis csoportja elhatározta, hogy ismét meglátogatja a Vörös-tengert. Sharm el Sheikre esett a döntés úti célként. Az indulás előtt még minden nagyon szépnek tűnt...
A társaság megbeszélte a részleteket, befizették az utat, majd alig várták azt az időpontot, amikor lehet indulni a reptérre. Amikor eljött az idő, annak rendje-módja szerint a rokonság kiszállította őket a reptérre, és készültek a búcsúzkodásra. Az első meglepetés itt érte őket. Váratlanul csendes volt minden, sehol egy ember, de először úgy gondolták, talán csak túl korán érkeztek a többiekhez képest. A barátok némi várakozás után érdeklődtek az információnál, ahol kiderült, nincs is olyan járat, amit keresnek. Úgy érezték, ez velük nem történhet meg, s még nem is sejtették, mi vár később rájuk. Az utazási iroda képviselőjével folytatott telefonbeszélgetésből kiderült, hogy ők a maguk részéről értesítették a búvárbázist, mivel a gép indulása egy nappal későbbre tolódott. Az iroda ugyanis a bázissal állt csak kapcsolatban, de ők a jelek szerint nem továbbították az információkat a búvároknak. Barátaink kissé elkeseredve, de nem reményt vesztve ültek vissza az Airport Minibuszba, hisz az út nem maradt el, csak egy napot csúszott. A kedvezőtlen előjelek ellenére a napot várakozással töltötték el, és este ismét kimentek a reptérre. Ekkor nyüzsgő váróterem fogadta őket, a repülés is rendben lezajlott, s megérkeztek Egyiptomba...Az első napok kellemesen teltek. Mivel a búvárbázisban csalódtak, már a repülőn úgy egyeztek meg, hogy másikat választanak. Jasser Xahmed helyi divemastert a csoportban utazók ajánlották, mert már merültek vele korábban, és nem okozott csalódást.
A csomag a szokásos volt, napi kihajózás, két merüléssel, amiről főleg jót lehet írni. A víz 27,5 fokos volt, a levegő még árnyékban is 30. A Jackfish Alley-nél mini barlangok és barrakudák, a Paradise-nál tűzhalak, mini csiga, nagy sügérek, a Rash Katy-nál muréna, óriási kőhal, a Ras Umm Sidnél egy nagy polip, erős áramlás, bőröndhal, a Jackson Reefnél rája, nagy barrakudák, sügérek jelentették a fő látványosságot. Dahabban a Kanyonban a társaság egyik fele 42 méternél fordult vissza, míg a többiek 50-en is jártak, viszont a korábbi évekhez képest csalódást jelent a Blue Hole, ahol nagy pusztulást tapasztaltak. Igaz a többi, Sharm környéki merülőhelyen is érezhetően romlottak az állapotok meglátásuk szerint. A Thistlegorm-túrán viszont történetünk két hőse a később részletezett események következtében nem tudott részt venni.
Az esték jól teltek a szállodában. A Holiday Inn Amphoras a közkedvelt szállodalánc 4 csillagos tagja, felszereltsége egyiptomi mércével elfogadható, az
étel ízletes. A közeli gyógyszertárban sikerült beszerezni az Antinalt, tehát minden feltétel adott volt a jó nyaraláshoz. Egyik este a csoport két tagja, régi barátok a vacsora után sétára indultak a környéken. Úgy gondolták ez méltó befejezése lesz a napnak, közben megbeszélik az aznapi merülési élményeket, és felderítik a környéket is.Mikor visszaérkeztek a szállodába, már a folyosón furcsa illatra lettek figyelmesek. Kinyitották a szoba ajtaját és olyan meglepetésben volt részük, amit nem kívánnak egyik búvártársuknak sem. A füsttől nem lehetett látni, fekete korom lepett be mindent, az egyikük búvárruhája izzott a sötétben. El lehet képzelni, milyen volt érezniük az égett neoprén "illatát". A fiúk látván, hogy nincs nagy tűz, lélegzetüket visszafojtva átszaladtak a szobán és gyorsan kinyitották a teraszajtót. Mikor kissé oszlott a füst, elkezdték menteni a menthetőt és felmérni a károkat. Addigra előkerültek a szálloda alkalmazottai is. A tüzet könnyű volt eloltani, hisz nem állt lángokban a szoba, inkább olvadt. Az egyiküknek a búvárruhája, míg barátjának az órája és computere veszett oda, illetve néhány más ruhadarab. A legkülönösebb a TV volt. A fele leégett, elolvadt, hiányzott, de mégis, amikor bekapcsolták még működött! Nem hiába, gondolták magukban, ezek az arabok tudnak valamit. A korom mindent belepett, ezért az összes megmaradt holmit elvitték a mosodába, a két áldozatot pedig átköltöztették egy másik szobába. Mit szobába, lakosztályba!
Elgondolkodtató volt, miért akarták eltüntetni a nyomokat, hova ez a nagy előzékenység, ám a meglepetések sora itt még nem ért véget. A lakosztály tágas, három szobás volt, egy színpadra nézett és távolabb a tengerre. A srácok jót mulattak, mert esténként az olasz vendégek számára bemutatott transzvesztita show megtekintéséhez bármelyik erkélyük mintegy páholyul szolgált.
A tűzeset éjszakáján későn kerültek ágyba a fiúk, mert az ügyintézés elhúzódott, nehezen kerültek elő a szálloda illetékesei. Már ekkor felmerült bennük, miért nem észlelték az alkalmazottak a tüzet, miért nem működött a tűzjelző berendezés, ha működött, hol volt az az ember, aki felügyeli mindezt. Mikor kérték az illetékes személyt, azt a választ kapták, hogy továbbítják az üzenetet, hívták az igazgatót, továbbítják az üzenetet... Másnap kérték a mosodában a ruháikat, továbbítják az üzenetet...
És aztán elérkezett a történet ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem tűnt olyan egyszerűnek a dolog. Az összes holmijuk a szálloda birtokában volt, nem kapták meg, amíg nem térítik meg a szálloda állítólagos kárát. Mint kiderült, az elektromos rendszerben bekövetkezett meghibásodás okozta a tüzet, az egyik alkalmazott elkotyogta, hogy zárlatos volt az állólámpa. A fiúkra hidegzuhanyként zúdult az, hogy 8000 egyiptomi fontot (közel 240,000 forintot!) akartak velük fizettetni a tőlük független károkért és addig nem is adták vissza a holmijukat, amíg nem fizettek. Ekkor már felemelték a hangjukat, s az összeget hirtelen le tudták alkudni ebben a stílusban 2000 lóerőre, s még számlát is kaptak róla. Az itthoni biztosító munkatársával történt - saját mobilról intézett - beszélgetések során kiderült, hogy tűzoltósági jegyzőkönyv nélkül nem fognak kártérítést kapni. Ám nem hogy jegyzőkönyv, de tűzoltó sem volt még a környéken sem. Az utazási iroda képviselőjének
segítségével angolra fordítottak egy jegyzőkönyvet, melyet a szállodában aláírattak. Talán ez is megteszi, gondolták, a többi már csak a biztosító hozzáállásán múlik.A kár végül is nem volt olyan jelentős, mint a közelmúltban bekövetkezett és elhíresült szafarihajó-süllyedésnél, de a történet megéri azt, hogy tanuljunk belőle. Minden olyan esetben, amikor valami történik, a lehetőség szerint hivatalos szervtől azonnal kérjünk jegyzőkönyvet. A szállodából is a lehető legmagasabb beosztású ember aláírásával és pecsétjével ellátott papírt hozzunk haza. Ragaszkodjunk ezen emberek személyes jelenlétéhez, ne fogadjuk el, hogy továbbítják az üzenetet, mert akkor csak hiába várhatunk. Azonnal vegyük fel a kapcsolatot a helyi idegenvezetővel és az itthoni biztosítónkkal.
Természetesen a történet itt még nem ér véget. A szállodából távozáskor a csoport szerette volna rendezni az egyéb fogyasztásukat. Mindenki félretette azt az egyiptomi font mennyiséget, ami fedezheti mindezt. Ekkor az alkalmazottak közölték, ezt nem lehet helyi pénzben, csak euróban vagy dollárban fizetni. Az emberek arcára kiült a teljes tanácstalanság. Ekkor barátaink, akik a hét folyamán nagy tapasztalatot szereztek abban, hogyan kell bánni a szálloda alkalmazottaival, előre léptek. Felemelték ismét a hangjukat, de már nem is kellett volna, hisz megismerték őket, és rögvest lehetséges volt fontban fizetni. A csapat ezután beszállt a buszba és elindult a repülőtér felé. Már itthon vannak, épen, egészségesen, újabb tapasztalatokkal gazdagodva...
A kör időközben bezárult. Az utazási irodának nincs felelőssége, a kinti dolgokat a partner irodájuk intézi Egyiptomban. A biztosító nem fizet, mert nem érkezett hivatalos jegyzőkönyv a tűzesetről. A hotelben lehetne érvényesíteni a jogokat, de ehhez felkészülten ki kellene utazni a helyszínre. Ám talán nem meglepő módon, a két kárvallott nem tervez a közeljövőben egyiptomi utat...
Weiler Tímea
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Horvátország
