»» ««
Albumról diavetítés Képtár / Vörös-tenger

Vörös-tenger, Északi szafari 2005
2005 tavaszán ismét egy nagyszerű északi szafarin vehettünk részt barátaimmal. Cápa kivételével minden láttunk, még delfinnekkel is úsztunk.

Egyiptom, Vörös-tenger
Albumról diavetítés
Az album tartalma: 31 kép.
Album képeit 101361 alkalommal nézték.
Tulajdonos: Kékbálna


Nézetek:
Indexkép formátum Ikon szöveggel, lapozós

[ Vissza ]
Divatos kagyló
Megtetszett ez a lágy korallok által - mint egy toll boa - körbe vett kagyló.
Megtekintve: 2652
Pillangó halak
Ezek a drágák mindig párban repülnek és szeretik fotóztatni is magukat. Már csak egy kis idő kell és kész is a kép.
Megtekintve: 3490
Rózsaszín lágykorall és a tengeri liliom
Az elsődleges cél a korall megörökítése volt. De nagyon tetszet ez a helyes boglyos apróság is rajta. Így került lencse végre.
Megtekintve: 3179
Vörös lágykorall
Szerettem volna egy vörös lágykorallos képet. Végre sikerült. Bár be kell vallanom volt rajta egy kis havazás amit a Photoshop segített eltüntetni.
Megtekintve: 2838
A nyüzsgő élet
Egy kis sziklatömbön találtam ezt a nyüzsgő közösséget. Szépen kiemelkedett a homokos lankából a tömb és telis tele volt korallal és halacskákkal. Jól látható remélem. ;)
Megtekintve: 2612
Egy ékszer sügér
Az előbbi tömböcske aljában lapított ez a szép sügér. Nagyon szeretem fotózni őket.
Megtekintve: 3135
Egy nagy oroszlánhal
Ez a hatalmas dög egy áthajlás tetején feküdt a plafonon. Alatta pedig egy kisebb példány henyélt. Nem igazán mertem bebújni közel hozzá. Azt hiszem a kép így is elmegy.
Megtekintve: 4609
Papagáj hal álma
Az egyik éjszakain sikerült ezt az alvó papagájhalat lefotózni. Nem akartam közel menni hozzá, több okból is. Nem szerttem volna felébreszteni, mert akkor megúszik és elveszti alvó burkát és jó eséllyel vacsi lesz. Ha akartam volna se tudtam volna közel menni hozzá, mivel egy helyes spiccen volt ez a korallos és egy enyhe áramlás löködött el tőle. Végül is előre úsztam és az áramlással sodródva lőttem egy párat rá.
Megtekintve: 3154
Carnatic üveghalai
A hajóroncs orrában lakott ez az üveghal raj.
Megtekintve: 2903
Papagájhal
ő is a Carnatic lakója.
Megtekintve: 4824
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Merülőhelyek

Ras Abu Soma

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés