»» ««

Sarkvidéki búvárbaleset

Külföld

Néha a legfelkészültebb hivatásos búvárok tudása sem elegendő egy baleset kivédéséhez. Egy közelmúltbeli tragédia kapcsán az a legkülönösebb, hogy a Coast Guard vizsgálata képtelen kideríteni, mi is történt.

Augusztus 17-én két búvár vesztette életét az alaszkai Barrow városától 500 mérföldre északra. Jessica Hill hadnagy és Steve Duque egy hideg vízi gyakorló merülést hajtottak végre Healy nevű hajójukról, ahol szolgálatot teljesítettek. A híradások szerint a hajó testének vizsgálata volt a feladatok. Ilyen helyzetben természetesen leállítják a motorokat, hogy ne történjen baleset. Mindenesetre szokványos rutinfeladatot kellett, hogy jelentsen számukra a merülés.

A Coast Guard (Parti őrség) kötelekében szolgálatot teljesítő jégtörő, a Healy, tudományos céllal indult északra. A misszióban részt vevő Jessica Hill hadnagy tudományos tisztként szolgált a fedélzeten. Kiképzése abban a haditengerészeti búváriskolában zajlott, mint amit a Men of Honor című, Carl Brashear életét feldolgozó filmben ismerhettünk meg. Hill hadnagynak ez már a harmadik éve volt a Healy fedélzetén, tapasztalt búvárnak számított.

A balesetről még egy héttel a történtek után sem sikerült biztosat kideríteni, csak annyit tudni, hogy valami történt a víz alatt, a búvárokat a felszínre húzták, ám már nem sikerült újraéleszteni őket. A Parti őrség vizsgálata sem vezetett eredményre. A legutolsó információ szerint pedig a halottkém sem tudta megállapítani, mi történt. Az eset után a hajó kapitányát ideiglenesen felfüggesztették, és tovább folytatják a vizsgálatokat.

[ CDNN ]

Kapcsolódó link: USCG Healy
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Merlo Reef

Sudan

4/8 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 57m, látótáv: 25m felett , áramlás , driftes

szafaris megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés