Hazai pálya
MagyarországNem egyértelmű szabályok, horgászokkal folytatott harcok, elkeserítő felszíni körülmények, gyenge merülőhelyek juthatnak eszünkbe, ha szóba kerülnek magyarországi búvárkodási lehetőségek - megéri ma nálunk víz alá menni?
Első nyílt vízi merüléseimre a budakalászi bányatóban került sor. Rettentő szerencsétlennek érezheti magát a kezdő búvár, aki első igazi búvárélményeit egy nagyjából húsz centi látótávolságú vízben szerzi, miközben tapasztalatlansága miatt egyedül a saját bizonytalanságában lehet biztos. Az oktatók szerencsére jobban feltalálják magukat ebben a helyzetben, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a tanfolyamosokkal, mielőtt azok pánikba esve felúsznának a felszínre. Jó önuralomerősítő gyakorlat ez, de a kérdés ott motoszkált bennem a tanfolyam után, ez az egyetlen alternatíva az olcsó nyílt vízi merülésre? Hiába lehet külföldön is vizsgázni, jókat búvárkodni, a többletköltségeket nem mindenki vállalja, vállalhatja. Később aztán lehetőségem nyílt feltérképezni más hazai merülőhelyeket is, a tapasztalataim viszont meglehetősen vegyesek. Régebben a dorogi tó keleti oldalán lehetett ingyen merülni, a látótávolság a bejárattól kicsit távolabb eső öbölben volt a jobb, ott pár hal, rák is a szem elé került. Sajnos azonban az ott tanyázó pecásokkal előfordultak összetűzések, és az egyetlen infrastruktúra egy kis büfé volt a parton. Ma már ez a terület le van zárva a búvárok előtt, az új merülőhelyen viszont belépőt szednek. Igaz, ezért cserébe valamennyi gondot fordítottak a terület rendbetételére, a víz alatt trepni és kötélpálya is van. Látnivaló és látótávolság viszont nem mindig... Volt egy merülésem egy Csepel környéki bányatóban is, oda semmiképpen sem vágyom vissza. A merülés ugyanolyan katasztrofális volt, mint Budakalászon, ráadásul a tóhoz vezető út mellett szeméttelep van, a tó partján pedig kis kupacokban állt a hulladék. Ebből egyébként a már említett Budakalászon sincs hiány, kétszer is vettem ott részt környezetvédelmi napon. Egyszer a víz alatt, egyszer pedig felette dolgoztam, sajnos túlságosan is eredményesen gyűjtöttük a hulladékot. Szinte felmérhetetlen, mi minden lehet még az ilyen elhanyagolt, senki által sem gondozott tavak mélyén.
Ehhez képest rendkívül izgalmasnak tűnt az a hír, hogy nem messze Budapesttől, Kiskunlacháza környékén egy vállalkozó kedvű búvár igazi, csak merülésre szánt tó mellett üzemeltet bázist. Hallani lehetett vízbe süllyesztett repülőgéproncsról, töltési, bérlési lehetőségről is. A felszínen nem is csalódtunk semmiben, kíváncsiak voltunk hát rá, a víz alatt mi vár ránk. Ott azonban sajnos a legszomorúbb magyar búvárvalósággal kellett szembesülnünk, gyatra látótávolságú vízben, szinte egymás kezét fogva próbáltunk valami élőlényt felfedezni, kevés sikerrel. A repülőgéproncsot csak a felszíni bójától ereszkedve tudtuk megtalálni, amikor valami keménybe ütköztünk, tudtuk, hogy helyben vagyunk... Szóval a tó piknikezni ideális volt, merülni viszont nem, tudomásom szerint azóta be is zárt a bázis.
Az eddig általam ismert hazai tavak közül a merülésre legalkalmasabb ecsédi tóról a búvárfórumon keresztül kaptunk először hírt. Mivel magánterület, itt is szednek belépőt, ezért viszont semmiféle szolgáltatást nem kaphatunk. A vízbemenetel a csúszos talajon veszélyes, az egyetlen, valamikor mellékhelyiségként funkcionáló bódé állapota pedig tragikus. Ha viszont már a vízben vagyunk, a hely többet nyújt, mint a legtöbb magyar tó. A felszínhez közeli, sekélyebb rész élővilága aránylag dúsnak mondható, halakkal, rákokkal, de a mélységre vágyók is megtalálják a számításukat. Igaz, a látótávolság csak a sekély vízben mondható jónak, de ezzel együtt is, Ecséden már több alkalommal jókat merültünk. A legutóbbi tapasztalataimat a Duna egyik aránylag zárt öblében, Pilismarót mellett szereztem. Az Atlantisz Búvárcentrum tulajdonosai nagy lelkesedéssel láttak neki a hely kiépítésének, jó kis bázisuk van ott. Mivel igazi élővízről van szó, akadna is látnivaló, csak sajnos a folyóval való közvetlen kapcsolat miatt mind a vízszint, mind a látótávolság kiszámíthatatlanul változik. Az első merülésem alkalmával öt méteres volt a legnagyobb mélység, és egészen elfogadható a látótávolság, később viszont ez utóbbi drasztikusan csökkent. A legutóbbi merülésemen három méternél mélyebbre már csak gyalogsági ásó segítségével juthattam volna, viszont a látótávolság elegendő volt egy kis nézelődéshez. A szimpatikus helyiek, a szép környezet és a kiépítettség miatt mindenképpen a megemlítendő helyek közé tartozik a maróti bázis, viszont a látótávolságról érdemes előre érdeklődni a bázison dolgozóktól, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés.
A cikk megjelenése óta történtek változások: Ecséden megváltoztak a szabályok, az új tulajdonos színrelépése óta talán vesztett népszerűségéből a hely. A pilismaróti búvárbázis pedig azóta sajnos már bezárt.
Gonda Rudolf
A cikkhez kapcsolódó képgaléria eléréséhez klikk ide!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Málta
