»» ««

Delfinekkel kutatták volna Nessie-t

Tudomány

A brit kormány még a hetvenes évek végén döntött úgy, hogy delfinek segítségét veszi igénybe a Loch Ness titkának feltárásához.

Delfinekkel sem sikerült a Loch Ness-i szörny nyomára bukkanni, igaz, ez nem a tengeri emlősökön múlt, ők ugyanis sohasem érkeztek meg Skóciába. A brit kormány 1979-ben tervbe vette, hogy delfinek segítségével keresi meg a skót Loch Ness tó mítikus szörnyetegét - adta hírül levéltári dokumentumokra hivatkozva a The Daily Mirror című újság.

A környezetvédelmi miniszter levélben tájékoztatta a skót kormányt rendhagyó ötletéről, ám a levelet hivatalosan nem vették át. A víz alatti lényről már a VII. században beszéltek, és azótais egyre-másra születnek a különböző mendemondák, gyakoriak az ugratások és a hamis megjelenések. Mindeddig azonban senki nem tudta bizonyítani a lény létezését.

Nessie élete (már ha létezeik) többször is veszélyben volt, legalábbis erre utal számos dokumentum, amelyek arról tanúskodnak, hogy magas beosztású brit tisztségviselők igyekeztek megvédeni az esetleges szörnyet az esetleges orvvadászoktól.

[ delta ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Carnatic Wreck

Egypt, Red Sea

4/7 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelymantarája teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés