Búvárszafari régen és most
A búvárkodásrólItt vagyunk, a Vörös-tenger vad déli részén, és hajónk egyetlen motorja hallgat - a turbó darabjai a fedélzeten hevernek. Minden szem Hisham-ra, a hajó "mérnökére" szegeződik, pedig tudjuk, ez a probléma messze meghaladja képességeit.
A szárazföld valahol a nyugati horizont mögött, de ez nem számít; csak felfedezetlen sivatag van ott. Ha van is ott emberi lény, az valószínűleg az egyiptomi hadsereg tagja, aki azonnal elfogna minket és a börtönbe vetne - persze csak ha nem lő le előbb. Yasser, a dive guide zavartan mosolyog, én visszamosolygok rá, miközben a helyzet vicces oldalát keresem. A VHF rádiónkon hiába hívunk segítséget, csak statikus zörej a válasz.1996-ot írunk, és a déli Vörös-tengeren ringatózunk az Angeline II, egy 22 méteres, egy motoros "szafarihajó" fedélzetén! Senki, beleértve a kapitányt sem járt még ezen a vidéken, micsoda kalandok! Hatalmas fehéruszonyvégű (oceanic whitetip) cápával sznorkeleztünk (igazából csak én sznorkeleztem, a többiek a fedélzetről figyeltek rémült szemmel), és egy beduin családot is kimentettünk a tengeren, amikor a felukka motorja végleg megszűnt létezni. Egyébként senki mással nem találkoztunk az alatt a két hét alatt. Végül Hisham megjavította a turbót a felesége nejlon harisnyáját felhasználva (nem, nem kérdeztük meg mit keresett nála). Hogy megváltoztak azóta az idők!
Nemrégen újra láttam az Angelina II-t a Gordon reef tetején, és ma már senki nem hinné, hogy számunkra egy luxus szafarihajó volt. Pedig az volt, nekünk legalábbis biztosan. Akkoriban a szafari hajó a sima napi hajókból lett átalakítva, lepergő festékkel, zajos kompresszorral, rozsdás létrával és egy darab büdös, minduntalan elduguló toalettel - az utasoknak és a személyzetnek közös használatra.
A kilencvenes évek elején több ilyen úttörő szafarin is rész vettem, ezek összehasonlíthatatlanok napjaink légkondicionál kabinokkal rendelkező, éjszaka a következő merülőhelyre utazó luxus szafari hajóival.
Vegyünk egy meleg zuhanyt a saját fürdőszobánkban, miközben a hajó audió rendszeréből halk zene szól, aztán ugorjunk fel a szalonba egy teára vagy gyümölcslére, nyissuk ki a laptopunkat és a hajó hálózatán keresztül nézzük meg emailjeinket. Aztán sétáljunk hátra az eligazítást meghallgatni, ellenőrizzük, hogy a kért 32-es Nitrox van-e a palackban, majd ragadjuk meg a digitális fényképezőnket - aminek képeit persze az elektronikus búvárnaplóba csatolhatjuk majd a búvárkomputer letöltött adatai mellé. A merülés után fogyasszunk egy kis süteményt amíg az 5 csillagos hoteleket megszégyenítő vacsorára várakozunk, majd jelentkezzünk be a tervezett zárt rendszerű újralélegző próba merülésre. Vacsi után nézzünk meg DVD-n egy filmet a kabin plazmatévéjén, vagy merüljünk el a pezsgőfürdőben egy koktéllal a kezünkben. Este egy Trimix Inspirationnal merülő búvártársunk DVD minőségű felvételeit még megnézhetjük a ma reggel merült 95 méter mélyen lévő roncsról, majd a hűs kabinunkban kedvenc jazz CD-nkre szenderüljünk álomra.
Mára az egyiptomi búvárüzletág minősége bizony nagyot változott, a hajó építők kimondottan az európai igényeknek megfelelő hatalmas szafarihajókat építenek, ahol a búvárokra nitrox és trimix töltés, vagy az újralélegző készülékhez szükséges segédanyag vár. Egyre több cégnél olvasható: üzemelteti vagy tulajdonosa valamelyik angol cég.
És mi a jövő? Úgy tűnik, Egyiptom rájött, számára a Vörös-tenger a legfontosabb erőforrás. A nagyüzemi halászat és növénytermesztés irányából a tengeri turizmus felé fordulnak, ki tudja, lehet, nemsokára a Vörös-tenger a Serengeti nemzeti parkhoz hasonlatos lesz?! Úgy legyen, és mi a legjobb út, hogy felfedezzük ezt a csodálatos tengeri nemzeti parkot?
A búvárszafari ... természetesen.
[ Tony Backhurst - H2O Magazin ]
Kapcsolódó írások:
St. Johns szigeteki látogatás
Déli szafari a Vörös-tengeren
(átlag: 4) könnyű körülmények 
Szolnok
