»» ««

Halálos baleset Neufelden

Külföld

Az osztrák búvárok elsőszámú gyakorlóhelyének számító Neufeldersee számos magyar búvár számára is jól ismert terep. Ám a jég alá merülés még ezen a helyen is végzetessé válhat, ha valaki nem tartja be a biztonsági szabályokat.

A közelmúltban két halálos áldozatot követelt egy súlyos hiba. Az egyaránt 31 éves osztrák búvárok a Lorenc bázis előtti léknél indultak el merülni január 13-án, péntek délután négy órakor, de mivel nem tértek vissza, a többiek riasztották a hatóságokat. Ám már nem jött időben a segítség, fél nyolckor a búvárok élettelen testét találták meg csak.

A vizsgálat komoly hiányosságokra derített fényt. Egyik búvár sem volt független légzőkészülékkel felszerelve, de az igazi gond az volt, hogy nem vittek vezetőkötelet magukkal. A jég alatt elvesztették a tájékozódóképességüket, és valószínűleg pánikba estek. Erre utal, hogy az egyik búvár palackja teljesen üres volt, míg a másikéban még 50 bar maradt. A két búvárra a léktől alig négy méterre bukkantak rá.

A Neufeldersee gyakran látogatott merülőhely télen is. Éppen a biztonság érdekében vezettek be erre a téli szezonra új szabályokat, például csak két kijelölt ponton lehet a vízbe menni. A búvárok erre az előírásra tekintettel voltak, ám a jég alá merülés szabályaira nem. (A szerk. megjegyzése: nálunk is jön a jég alá merülés szezonja, mindenki vigyázzon magára! Nem szégyen nemet mondani, ha bizonytalan vagy, netán úgy látod, önkényesen lazítanak a szabályokon.)

Ám ez nem volt az első baleset ebben az évben Ausztriában. Január 6-án az Attersee-ben két német búvár 33 méteres mélységbe merült, amikor egyiküknek elfagyott a reduktora. Az ő reakciója azonnali pánik volt, és fellőtte magát, társa már nem érte el. A 36 éves nőt kórházba szállították és sikerült állapotát stabilizálni, ez az eset tehát nem követelt emberéletet. Ám a nullzeit.at szerkesztői felhívják a figyelmét a nagyobb óvatosságra a télen különösen hideg, és gyakran nagyon mély osztrák tavakban merülni szándékozó búvároknak.

[ nullzeit.at ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Varese wreck

Croatia (Hrvatska)

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajokcápa jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés