»» ««

Hawaii óceánvizet exportál

Egyéb

Egy félresikerült állami energetikai vállalkozás során jöttek rá, hogyan lehet a tengervízből ivóvizet nyerni.

A japán Koyo USA Corporation kapva kapott a lehetőségen és elkezdte palackozni az így nyert vizet. A tengervíz ivóvízzé alakítása nem újkeltű dolog, több ország sótalanít tengervizet. Az eljárás alapját egy francia tudós ötlete adta, aki azt vallotta, hogy ha a felszíni meleg vizet összekeverjük a mélyben lévő hideg vízzel, akkor azok olyan hevesen reagálnak, hogy gőz keletkezik. Jacques-Arsene d'Arsonval, aki a nyert gőzzel generátorokat akart meghajtani ezt a teóriát az 1880-as években dolgozta ki.

Az eljárást Hawaiion 1974-ben tették próbára, az arab olajembargó alatt. A projekt kísérleti stádiumában elhalt, de a 2000 láb (609,6 méter) hosszú mélytengeri csővezeték nem veszett kárba, hamar elkezdték kereskedelmi felhasználását. Először tengerbiológusok használták különféle akváriumok feltöltésére, melyekben az éttermek asztalára szánt halakat, kagylókat és rákokat tenyésztettek.

Yasuki Takano, aki a Koyo USA Corporation alapítója és tulajdonosa 2001-ben hallott a csővezetékről. Az ötlet nem volt egyedi, hiszen Japánban már évek óta árultak sótalanított vizet ivóvíznek. Takano hamar meglátta az üzletben rejlő lehetőséget, és a gyár a hét öt napján napi 300 ezer üveget palackoznak. A gyár építése jövőre fejeződik be, és teljes kapacitáson 800 ezer üveg fog legördülni a gyártósorról. Ez nem lesz semmiképpen rossz üzlet Takano úrnak, ha azt vesszük, hogy egy másfél literes palackot 5,5 amerikai dollárnak megfelelő jenért fognak árulni Japánban.

Előzetes számítások szerint a cég idén már húszmillió dolláros tiszta profitot fog termelni. A pontos előállítási költségek nem ismertek, viszont azt lehet tudni, hogy a cég 1,5 amerikai centet fizet az államnak üvegenként, a csővezeték használatáért, a költségek többi részét a csomagolás teszi ki – írta a New York Times.

[ Menedzsment Fórum ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Arbaa

Egypt, Red Sea

5/6 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) könnyű körülmények
max: 15m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés