»» ««

Egyiptomban a (politikai) helyzet változatlan

Vörös-tenger

Sok magyar búvár elsőszámú úticélja Egyiptom, és bizony a választásoknak az is tétje volt, várhatóak-e komoly változások a turizmus területén.

A végeredmény ismeretében nem valószínű, hogy az átlag utazónak új szabályokkal kellene megbarátkoznia, hiszen újból Hoszni Mubarakot válaszották elnökké a szavazók, közel 90 százalékos többséggel. Mivel az arab országokban általában máshogy értelmezik a demokratikus berendezkedést, bárhogy is zajlott le a választás, a tények mégis csak azt mutatják, Egyiptom a térség egyik legnyugatiasabb állama. Mubaraknak ezért aztán sietve gratulált maga Bush elnök is. Az előtt pedig mindenki más is kalapot emelhet, hogy az országát immár 24 éve irányító elnök 77 évesen is vállalta a megbízatást.

Felmerül a kérdés, mennyiben érint ez minket, magyar búvárokat. Mind tudjuk, az utazók túlnyomó többsége olyan helyekre szeret utazni, ahol biztonságban érezheti magát. Mindez az utóbbi időben megrendült Egyiptommal kapcsolatban, hiszen több merényletet is elkövettek. Mint Benz Gaby, a Deep Dreams búvárbázis vezetője elmondta nekünk, ő arra számít, hogy az elnök tovább folytatja a meghirdetett harcot a terroristák ellen, akik számára célpont lehet az USA elsőszámú szövetségesének számító ország. Arról is beszélt, hogy Mubarak maradásával együtt a helyi, tartományi vezetők is a helyükon maradnak, mindez pedig azt is jelenti, nem lesznek új szabályok a búvárkodás területén. Mubarak pedig közölte, nem kíván új adókat bevezetni, viszont igyekszik garantálni a turisták biztonságát és a külföldi vállalkozások háborítatlan működését a továbbiakban. Tehát az utazók az eddigiekhez hasonló feltételek mellett, továbbra is bátran fizethetnek be egyiptomi nyaralásra.

Kapcsolódó írás: Terrortámadás Sharmban


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gubal Island - Ulysses Wreck

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 29m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal cápa delfin teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés