»» ««

Cetcápák az atlantai akváriumban

Tudomány

Megérkezett a Georgia Aquariumba az a két cetcápa, ami a fő látványosság lesz majd a novemberben nyíló intézményben.

A két állat lesz az első fogva tartott cetcápa az Egyesült Államokban. A 4,5 illetve 4 méteres példányokat Tajvanból szállították Atlantába egy speciálisan átalakított 747-es fedélzetén. Ezen a helyen kívül csak Japánban élnek fogságban cetcápák, de a szakemberek szkeptikusak a túlélési esélyeiket illetően.

A Georgia Aquarium, ami a legnagyobb lesz az egész országban, nagyjából 100,000 állatnak ad majd otthont. Felépítését Bernie Marcus 200 millió dolláros adománya tette lehetővé. Marcus elmondása szerint azért tartotta fontosnak az intézmény életrehívását, hogy mind több gyermek találkozhasson a tengerek élővilágával. Ennek érdekében a teljes terület 25 százaléka oktatási célokat szolgál majd. A cetcápák fogságban tartásával kapcsolatos kritikákra úgy reagált, hogy az egészségük érdekében akkora medencét építettek fel, ami majd kifejlett állapotukban is elegendő lesz a számukra. A nonprofit intézményként működő akvárium azt is kérvényezte a kormányzattól, hogy otthont adhassanak két, szörnyű körülmények között fogságban tartott belugának is.

[ Diver ]

Kapcsolódó link: Georgia Aquarium


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab El Erg / Dolphin House

Egypt, Red Sea

13/30 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 18m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés