Roger Chapman és Roger Mallinson egy, a tenger fenekére süllyedt, aprócska fémhengerbe zárva találták magukat 1973. augusztus 29-én. A mentési akció számos nehézséget tartogatott, annak ellenére, hogy folyamatos telefonos kapcsolatot tartottak fenn a felszínnel.

Roger Chapman mérnök és Roger Mallinson, a Brit Királyi Haditengerészet korábbi tisztje 1973. augusztus 29-én munkába indult az írországi Cork partjánál, hogy nem messze onnan víz alatti kábeleket fektessenek le a telefonos hálózat kiépítése során. A munka, amelyet a Pisces III merülőegységgel végeztek el, rutinfeladatnak számított, korábban már sokszor végigcsinálták a merülési procedúrát és sikerrel vették az akadályokat.

Azon a bizonyos augusztusi napon Chapman és Mallinson már elvégezték az aznapi munkát és a felszínre emelkedtek, arra várva, hogy kivontassák őket. A vontatás során a jármű egy kisebb kamrájának fedele elmozdult és víz ömlött bele, emiatt a Pisces III egyik pillanatról a másikra egy tonnával többet nyomott. A vontatókötél nem bírt ellenállni ekkora súlynak és a jármű elszabadult, 65 km/h-ás sebességre gyorsulva haladt a tengerfenék felé. A benne ülők minden elektromos berendezést lekapcsoltak és amennyire lehet, igyekeztek védeni magukat a becsapódás hatása ellen. A Pisces III 480 méter mélységben állt meg.

A baleset könnyen tragédiába torkollhatott volna, de a férfiaknak több körülmény is reményt adhatott arra, hogy túlélik a szerencsétlenséget: egyrészt nem sérültek meg komolyabban, másrészt fenn tudták tartani a telefonos kapcsolatot a felszínnel, harmadrészt Mallinson az aznapi munka megkezdése előtt úgy döntött, hogy kicseréli a még körülbelül félig teli oxigéntartályt egy teljesen feltöltöttre, a biztonság kedvéért. Mint kiderült, ez a döntés mentette meg az életüket.

Mivel a felszínen dolgozók ismerték a merülőegység hozzávetőleges pozícióját és információkat is kaptak Chapmantől és Mallinsontól a történtekkel kapcsolatban, ezért azonnal meg tudták kezdeni a mentőakció szervezését, ami azonban nem bizonyult egyszerű feladatnak. Az akcióba több szervezetet és járműtípust is bevontak, köztük egy repülőgépet, egy felmérőhajót, egy tengeralattjárót és a Vickers Venturers hajót, amit a Vickers Oceanics működtetett és a Pisces merülőegységek társhajóját képezte. Emellett a helyszínre érkezett a Pisces III testvére, a Pisces II is, hogy segítsen meghatározni a jármű pontos tartózkodási helyét. A legfőbb hátráltató tényező, ami miatt a mentés mégis késlekedett, az időjárás volt: a felkorbácsolt hullámok és a rossz látási viszonyok miatt a Pisces II eleinte nem tudta beazonosítani a bajba jutott járművet. Az egység közben meg is hibásodott, így új megoldás után kellett nézni.

A merülőegységet végül a Pisces V találta meg, ezután megkezdődhetett a mentés lényegi része, a jármű felszínre emelése. De ennek a fázisnak során az akadályok egyre csak gyűltek. Időnként a vontatókötelek szakadtak el, máskor elektromos meghibásodások okoztak fennakadást. A Pisces V egy estét a Pisces III-mal és utasaival töltött bátorítás gyanánt, de később visszarendelték a felszínre. A BBC beszámolója szerint, ahogy fogyott az oxigén és a szén-dioxid eltávolítására szolgáló lítium-hidroxid is a fedélzeten, a kevés pozitív dolog egyike a férfiak számára a delfinek folyamatos jelenléte maradt, amelyeket a víz alatti kommunikációs rendszeren keresztül jól hallottak.

Az áttörést a szeptember elsejei, szombati nap hozta meg a mentési akció során: ekkor a Pisces II és a CURV III tengeralattjáró is vontatóköteleket erősített a járműre és lassan elkezdték kiemelni a vízből. Út közben kétszer is meg kellett állítani az emelkedést és újabb kábelekkel támogatni a vontatást, a rendkívül viharos tenger hatásai pedig a több mint két órás út közben különösen megviselték Chapmant és Mallinsont, akik később úgy nyilatkoztak, hogy az egész megpróbáltatás legrosszabb része az utolsó, emelkedési fázis volt. A kezdetben viszonylag egyszerűnek tűnő mentés így egy három és fél napos küzdelemmé vált, ami alatt minden, ami elromolhatott, el is romlott, de a Pisces III szeptember 1-jének délutánján mégis a felszínre került és kinyitották az ajtaját. A jármű utasai élve, sőt, a körülményekhez képest fizikálisan jó állapotban kerültek elő 76 órával a baleset és 84 órával a merülőegységbe való beszállásuk után, vagyis jóval túllépve azt az időtartamot, amelyet az oxigéntartalék kifogyásáig becsültek a szakértők. Az utólagos ellenőrzés során felfedezték, hogy 12 perc választotta el őket attól, hogy teljesen elfogyjon az oxigén a tartályból.

A történet utóéletének egyik legérdekesebb részletét jelenti, hogy Roger Chapman a tapasztalatai által motiválva megalapította a Rumic Ltd.-t, azt a céget, ami merülőegységek mentésére szakosodott. A cég ott volt a Kurszk tengeralattjáró tragikus esetének helyszínén is az LR5 járművel, de túl későn kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a mentésben.

[ Rakéta ]