»» ««

A kék bálnák havi egy tonna műanyagot is lenyelhetnek

Tudomány

Ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon.

Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint. Ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon – írja a Guardian cikke alapján az MTI.

Három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban, az ezalatt az idő alatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig is terjedhet a becslés szerint. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt akár egy tonna mikroműanyagot is lenyelhetnek.

Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikroműanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába.

A tanulmány elkészítéséhez Kalifornia parti vizeiből vett mintákat használtak fel, de a szerzők hangsúlyozták, hogy a világ más részein – például az Északi- és a Földközi-tengerben, valamint a délkelet-ázsiai országok közelében található vizekben – ennél sokkal nagyobb lehet a műanyagszennyezés. A tudósok megállapították, hogy a bálnák főként 50-250 méteres mélységben táplálkoztak, ahol a legtöbb mikroműanyag is található.

A kutatók a sziláscetek közé tartozó kék bálna, közönséges barázdásbálna, valamint hosszúszárnyú bálna mikroműanyag-fogyasztására készítettek becsléseket. Ezek a bálnák apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket a szájpadlásuk széléről lógó szarulemezek, a szilák segítségével szűrnek ki a vízből.

A tanulmány szerint a vizsgált fajok által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található.

A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket. A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shirel Kahane-Rapport elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen hatása van a mikroműanyagoknak a bálnák egészségére.

"Ez egy szomorú történet a bálnákról, de egyben rólunk is szól" – mondta Matthew Savoca, a Stanford Egyetem kutatója. "Legyen szó tőkehalról, lazacról vagy más halakról, ők ugyanezeket a halakat fogyasztják, amiket mi is" – mondta.

A mikroműanyagok a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig mindenhol megtalálhatóak. Kutatások legalább 1500 vadon élő fajban bukkantak már műanyagrészecskékre. Az emberi szervezetbe az elfogyasztott élelmiszeren és vízen, valamint a belélegzett levegőn keresztül juthatnak be mikroműanyagok. Márciusban kimutatták, hogy ezek a részecskék már az emberi véráramba is bekerültek.

[ Telex ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Veliki Zid

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 61m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelycápa jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 30.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2022 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés