»» ««

Turisták a Mariana-árokban

Külföld

Aki meg bírja fizetni a negyed milliárdos beugrót, akár 11 kilométer mélyen is nyaralhat.

Az igazán gazdagok számára már nem a Bahamákon vagy a Maldívon menő nyaralni, ők olyan tengermélyi expedíciókra is elmehetnek, mint a tengeralattjárós kirándulás a Titanic-roncsához- vagy a most meghirdetett merülés a Marina-árokba.

A Mariana-árok a világóceán legmélyebb pontja, 11,000 méter mélységet érhetünk ott el. 1960. január 23-án Jacques Piccard és Don Walsh a Trieste fedélzetén itt érték el először a máig fennálló 11 034 méteres rekordmélységet.

Az EYOS Expedetions által meghirdetett júniusi tengeri utazás 8 napos, és ennek keretén belül lehetne részt venni a merülésen, ami alkalmanként 14 órás. Csak az ereszkedés több, mint négy órán át tart 11 kilométeres mélységbe, majd négy órát tölt a turistával kiegészült legénység kutatással a fenéken, végül jöhet a visszaút.

A 90 mm vastag titániumból készült merülő eszköz elvileg még ennél nagyobb mélységet is elbír, és már több alkalommal megjárta a Mariana-árok mélyét. Így aztán bizonyított, bevált szerkezetről van szó, a merülés nem hazárdjáték. A fizető vendég kinézhet az ablakokon (vagyis inkább kis nyílásokról van szó), figyelheti a nagyfelbontású kamerák képeit, akár még segédkezhet is a kutatóknak.

A kellemesnek ígérkező nyári túrának csak az ára lehet elsőre kicsit riasztó: 750,000 dollárt kérnek el, és összesen három jelentkező kap lehetőséget a részvételre. Aki először fizet, az mehet.

A mai árfolyamon közel 250 millió forintnak megfelelő részvételi díj ugyan soknak tűnhet, de azért megvan az oka. Ilyen merüléshez igazi csúcstechnikájú felszerelésre van szükség, ami rettentően költséges.

És a cserébe kapott élmény meglehetősen egyedi. Ha már a szélsőségeket nézzük: több, mint négyezer mászó állt már a Mount Everest csúcsán. Jóval több, mint 500 ember járt az űrben. 12 ember lépett a Hold felszínére. És a Mariana-árok mélyén hányan jártak eddig? Összesen heten. Ehhez az exkluzív társasághoz lehet csatlakozni némi anyagi hozzájárulás fejében.

[ bigblue.reblog.hu ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Koh Bida Nok

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merülésnyílt vízi fajokcápa csikóhal teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés