»» ««

Szenvednek a delfinek a melegedő óceánokban

Tudomány

A figyelem jelenleg nem erre irányul, de a delfinek lehetnek a következő veszélyeztetett faj. 

A Cell Press oldalán megjelent anyagban arról írnak a kutatók, hogy a változatos élővilágáról ismert, az UNESCO által egyben világörökségi listára is felvett nyugat-ausztráliai partok menti Cápa-öbölben élő delfincsoportok nagyon megsínylették a 2011-es hőhullámot, amely a tengeri víz hőmérsékletét egyes helyeken akár 32 Celsius-fokosra is felmelegítette.

A területet és ezen állatokat monitorozó szakemberek nem sokkal ezt megelőzően kezdték megfigyelni a helyszínt, a 2010 és 2017 közötti adatokra támaszkodva pedig érdekes és egyben aggasztó következtetéseket vontak le. Eszerint a delfinek száma az akkori hőhullám következtében egyből 12 százalékkal esett vissza, ez pedig azóta sem változott, vagyis a delfinpopuláció komoly és tartós csapást szenvedett el – emellett persze számos más állatfaj és a növényvilág is megsínylette a hőmérséklet emelkedését.

A következmények között sorolják fel, hogy a nőstények a korábbinál kevesebb utódot nevelnek, viszont ezzel egy időben azt is leszögezték, hogy nem minden csoport reagált ugyanolyan módon a változásra. A jelek arra utalnak, hogy azon delfinek, amelyek tengeri szivacsokat használnak mintegy eszközként a táplálék felkutatására, sokkal jobban átvészelték ezt az időszakot, amelyet többek között azzal magyaráznak, hogy ezen csoportok valószínűleg mélyebb rétegekbe merészkednek le a kutakodás közben, vagyis kiegészítő táplálékforrásokkal rendelkezhetnek. Ezzel együtt maga a faj is komolyan veszélyeztetett maradhat, vagyis a klímaváltozás idővel akár a kihaláshoz is elvezethet, még ha nem is globális szinten, egyes régiókat azonban nagyon komoly csapások sújtják majd.

Az óceánokat érintő hőhullámok az utóbbi 25 évben váltak egyre gyakoribbá, ez a globális folyamattal együtt erősödik tovább.

[ SG ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Umbria Wreck

Sudan

6/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merülésmesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés