»» ««

Összesen tíz disznódelfin maradt

Környezetvédelem

A kaliforniai disznódelfinből két éve még 30, mára 10 példány maradt a felelőtlen halászat miatt.

A kaliforniai disznódelfin (vagy vaquita) a világ legveszélyeztetettebb tengeri emlőse, és félő, hogy megállíthatatlanul sodródik a teljes kihalás felé. Mára nagyjából 10 egyed maradhatott életben a fajból, miközben két éve még 30-an voltak, két évtizede pedig 600-an - áll a faj megmentéséért küzdő tudományos bizottság legfrissebb jelentésében.

Sőt, a jelentés írása óta még tovább csökkenhetett a számuk, a Sea Shepherd nevű állatvédő szervezet ugyanis éppen tegnap jelentette, hogy egyik hajójuk valószínűleg talált egy elpusztult disznódelfint. Az állatot még nem határozták meg formálisan, de a mai boncolás után biztosak lesznek a faját illetően.

A kaliforniai disznódelfin kizárólag a Mexikóhoz tartozó Kaliforniai-öböl északi csücskében él, nagy szerencsétlenségére pont ott, ahol a totoaba hal is, amelyre a tiltás ellenére is rengetegen halásznak, mivel úszóhólyagját a kínai kuruzslók valamiért gyógyhatásúnak tartják.

Noha Mexikó betiltotta a totoaba hal halászatát, az ovhalászok ennek ellenére kifeszítik függönyszerű hálóikat, amelybe rendszeresen fennakadnak a disznódelfinek, és elpusztulnak.

A vaquitapopuláció három év alatt felére csökkent a mexikói kormány intézkedéseinek ellenére. A kutatók sokkal határozottabb fellépést követelnek a kormánytól. Több pénzre van szükségük a halászhálókat eltávolító csapatoknak, akiket rendszeresen megtámadnak az orvhalászok, és jelentősen meg kellene emelni az illegális halászat monitorozásának hatékonyságát is.

[ Index ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Malahy

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágdelfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

Tribord 5mm kesztyű

Ár: 3.495 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés