»» ««

Nem fog befagyni télen a Balaton

Környezetvédelem
2019. február 7.

Azok a tavak, amelyek nem fagynak be, nagyobb mennyiségű vizet veszíthetnek el a párolgás révén. 

Eltűnhet a téli jégtakaró a Föld északi féltekéjén lévő több ezer tó felszínéről a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt - figyelmeztetnek kutatók, akik szerint a jég eltűnése komoly hatással lesz a tavak környékén élő több millió ember életére, valamint fenyegetést jelenthet az ivóvízellátásra és a halfajokra is.

Kanada, az Egyesült Államok és Európa északi területein jelenleg csaknem 15 ezer olyan tó van, amelyre az időszakos jégtakaró a jellemző a téli hónapokban. Ez azt jelenti, hogy ezek a tavak csak a hidegebb teleken fagynak be, és a melegebb teleken jégmentesek maradnak. Ez a jelenség már most problémát jelent az érintett tavak környékén élő közösségek számára, amelyek az élelemszerzés és a társadalmi kapcsolataik tekintetében is rá vannak utalva a befagyott tavakon áthaladó utakra. A kutatók továbbá a klímaváltozás egyik fontos, hosszú távú "jelzőjeként" tekintenek a tavak jégborítására.

A Nature Climate Change című folyóiratban publikált mostani tanulmányban, amely a tavak jégveszteségéről készített eddigi legátfogóbb elemzés, a kutatók azt állítják, hogy a jövőben még több tó válhat jégmentessé a téli hónapokban. A szakemberek szerint amennyiben sikerül a Föld felmelegedését az iparosodás előtti korszakhoz képest legfeljebb 2 Celsius-fokban korlátozni a század végéig, akkor több mint 35 ezerre fog nőni azoknak a tavaknak a száma, amelyeken az időszakos jégtakaró lesz a jellemző a téli hónapokban.

A legrosszabb forgatókönyv szerint pedig - amelyben a század végére 8 Celsius-fokkal melegszik a globális átlaghőmérséklet -, az érintett tavak száma 230 400 lenne. A tanulmány készítői szerint ez nem egy hosszú távú előrejelzés, hanem már most érezni a felmelegedés hatásait. "Ez most történik - az észak-amerikai Felső-tó például már nem fagy be minden télen. A Nagy-tavakat is elérte a változás" - mondta a tanulmányt vezető Sapna Sharma, a torontói York Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a világ minden tájáról van már példa olyan tavakra, amelyek ezen a nagy változáson mennek keresztül.

A tavak jégborításának eltűnése nem csupán az olyan tevékenységek végét jelenti, mint a szabadtéri korcsolyázás vagy a jég alatti halászat, hanem komoly hatással van a környezetre is. Azok a tavak, amelyek nem fagynak be, nagyobb mennyiségű vizet veszíthetnek el a párolgás révén. A télen jégmentes tavak tavasszal gyorsabban melegszenek, aminek hatására könnyebben beindulhat az ártalmas algavirágzás és emellett csökkenhet a víz oxigéntartalma, ami hatással van az élővilágra. A kutatók megállapították, hogy a tavak téli jégtakarójának legnagyobb ellensége a levegő hőmérséklete, ugyanakkor a tó alakja és mélysége is befolyásolja a jégborítás kialakulását.

[ MTI ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Umm Gamar

Egypt, Red Sea

6/13 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.4) átlagos nehézségű
max: 36m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal teknős delfin

Búvárbazár

Ólom eladó

Ár: 1.100 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.


Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés