»» ««

Elhunyt Achille Ferrero

A búvárkodásról

A Víz Alatti tevékenységek Világszövetségének egykori elnökétől búcsúzik a Magyar Búvár Szakszövetség. 

Barátaim, Sporttársak!

Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor arról értesítem a hazai búvárkodás művelőit, barátait, hogy a Világszövetség nagy öregje, Achile Ferrero, - hosszú betegeskedés után - a múlthét végén itthagyott bennünket. A CMAS életében Ferrero jelentőségét csak Causteau-éhoz lehet mérni. A víz alatti sportok - különösen az uszonyosúszás, - nagyon sokat köszönhetnek neki. Életéből közel negyven évet szentelt a Víz Alatti tevékenységek Világszövetségének, ebből húszat elnökként. Először a nicosiai közgyűlés választotta meg két évre elnökké és attól kezdve 2013-ig minden négy évben a világ búvárszövetségei megerősítették ebben a pozíciójában. Kitűnő sportdiplomata volt, ennek is köszönhetik ma a víz alatti sportok nemzetközi rangjukat, ismertségüket.

A húsz elnöki évéből tizenkettőt együtt dolgoztunk, ebből négyet mint elnökségének tagja és egy másik négyet mint alelnöke. Egy időben még azonos irányba húzó, sikeres csapatot is alkottunk, ennek köszönhető, hogy a 2008 évi, hurghadai közgyűlésen pénzügyi csődöt megfogalmazó és leköszönő auditorok festette képen - és persze tartalmon is, - az azt követő öt évben gyökeresen változtatni tudtunk és 2013-ra, leköszönése idején a Világszövetség már biztos pénzügyi alapokon működhetett.

A konszolidáció rögös útján azonban sérülni látszott felhőtlen, termékeny munkakapcsolatunk, jóllehet egymás iránti emberi jóindulatunk, tiszteletünk megmaradt. Még a nehéz, - nem kevés alkalommal kemény konfrontációt generáló - vitákból is úgy tudtunk kijönni, hogy egymás iránti megbecsülésünk nem sérült. Ezt jól mutatja mindaz a támogatás, amit a hazai búvárkodás, víz alatti sport személy szerint tőle kapott. Az MBSZ irányába mutatott folyamatos figyelmét, jóindulatát mindig érezhettük. Sokat köszönhetünk neki!

Hálával gondolunk Achile mindarra, amit a magyarokért tettél, családoddal mélyen együttérzünk, az MBSZ a saját tagszervezetei nevében is búcsúzik tőled.  Ahogy egy-egy elnökségi ülés után mindig öleléssel búcsúztunk egymástól,....ciao Achile, ci vedremo presto!

Dr. Nyíri Iván
az MBSZ elnöke, a CMAS volt alelnöke

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tiran, Gordon Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 23m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajok korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés