»» ««

Beluga a Temzében

Külföld

Beluga, vagyis fehér delfin jelent meg kedden a Temze torkolatvidékén. 

A helyszínre azonnal természetvédő szervezetek hajói vonultak ki, és igyekeznek védeni a cetfélét a Londonon is áthaladó folyó rendkívül erős forgalmától.

A brit Bálna- és Delfinvédelmi Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society) szóvivője, Danny Groves a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Temzében felfedezett beluga "nyilvánvalóan nagyon eltévedt", hiszen természetes élőhelye a délkelet-angliai partoktól több ezer kilométerre északra, az Atlanti-óceán északi vizein található.


A Temzében még soha nem láttak fehér delfint és az Egyesült Királysághoz tartozó tengeri térségekben is három éve tűnt fel legutóbb e veszélyeztetett cetféle egy példánya. Szakértők szerint a Temzében most megjelent beluga számára nem jelent problémát a folyó vize, mivel a sós tengervízben és édesvízben egyaránt megél.

Tanya Ferry, a londoni kikötői hatóság környezetvédelmi igazgatója a BBC-nek ugyanakkor kijelentette: a táplálkozás már komolyabb gondot okozhat, különös tekintettel arra, hogy a Temzében meglehetősen sok a műanyag hulladék. Hozzátette: reméli, hogy a fehér delfin előbb-utóbb visszatalál a tengerbe, és nem felfelé, London irányába indul, mivel a brit főváros sűrű hajóforgalmában nem lenne garantálható védelme, és egyébként is a tenger jelenti számára a természetes közeget.
Tanya Ferry mindazonáltal határozottan kérte a helybélieket, hogy ne próbálkozzanak egyéni mentőakciókkal.

A Temzében legutóbb csaknem 13 éve láttak bálnafélét, de az a kaland szomorú véget ért. Egy hat méter hosszú északi palackorrú cet, amelynek természetes élőhelye szintén az Atlanti-óceán hideg, északi vizeiben van, 2006 januárjában egészen London belvárosáig úszott fel.

A brit tengeri állatmentő szolgálat szakértői két teljes napig próbálkoztak az eltévedt vízi emlős megmentésével, és sikerült is befogniuk, de a bálna a tengerig tartó visszautat már nem viselte el és kimúlt az őt szállító önjáró uszály fedélzetén.

[ MTI ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Rumi, Cousteau Precontinent II.

Sudan

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilágcápa jelentős halraj nyílt vízben nagy rája legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés