»» ««

Súlyos olajszennyezés Kína partjainál

Környezetvédelem

A környezetvédők attól tartanak, hogy a hajóroncsból szivárgó kondenzált olaj nemcsak a vízfelszínen, hanem a tenger mélyén is komoly károkat okoz.

Elsüllyedt a panamai Szancsi cég tulajdonában lévő olajszállító hajó, amely január 6-án Kína keleti partjainál összeütközött egy hongkongi teherhajóval. A tanker az ütközés következtében kigyulladt, a teljes legénysége odaveszett, és több mint egy hétig égett. A környezetvédők attól tartanak, hogy a hajóroncsból szivárgó kondenzált olaj nemcsak a vízfelszínen, hanem a tenger mélyén is komoly károkat okoz.

Az elsüllyedt olajszállító hajó rakománya 136 ezer tonna kondenzált olaj volt, ami jóval sűrűbb és gyúlékonyabb, mint a nyersolaj, sokkal könnyebben berobban, és a füstje is mérgezőbb – mindez jelentősen megnehezítette az oltást.

Az olajszállító fekete dobozát megtalálták, de egyelőre még zajlik a vizsgálat, hogy mi okozhatta az ütközést. A hajó elsüllyedése előtt még hirtelen lángra lobbant, illetve a járműről a tengerbe szivárgó olaj is kigyulladt.

A kínai szakemberek szerint az égő olaj nem okoz nagy környezeti károkat. Az elsüllyedt hajó után azonban több mint 140 négyzetkilométer nagyságú olajfolt maradt a tengeren.

A környezetvédők attól tartanak, hogy a hajóroncsból szivárgó kondenzált olaj nemcsak a vízfelszínen, hanem a tenger mélyén is komoly károkat okoz majd. A kínai hatóságok és kormányzati szervek azt ígérték, mindent megtesznek azért, hogy a szennyezést felszámolják.

További aggodalomra adhat még okot, hogy a baleset olyan területen történt, ahol éppen most zajlik egyes tengeri halfajok ívási időszaka, emellett pedig a bálnák vándorlási útvonalát is érinti a szennyezés. A kínai szakemberek azt remélik, hogy ez alkalommal sikerül eltakarítani az olajfoltot, még mielőtt az partot érne, és így az okozott pusztítást mérsékelni lehet.

[ Delta ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Jibna

Sudan

3/4 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 45m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés