»» ««

Perel Rob Stewart családja

Külföld

A tragikus balesetet szenvedő búvárfilmes oktatóját és a búvárcéget teszik felelőssé.

Néhány hónapja kaptuk a hírt arról, hogy a kanadai Rob Stewart, a Sharkwater című film készítője egy merülés során eltűnt, és csak napokkal később találták meg a tenger mélyén. Most arról számoltak be a lapok, hogy Stewart családja pert indított, ugyanis úgy vélik, elkerülhető balesetről volt szó, és a felelősöknek bíróság elé kell állnia. 

A 37 esztendős filmesnek komoly búvárgyakorlata volt, újralégzők területén viszont nem volt tapasztalata. Mivel a Queen of Nassau roncsa mellett élő cápákat akarta filmezni egy új dokumentumfilmhez, annak nagy mélysége miatt akart újralégzőt használni. Az Add Helium nevű cég termékét választotta, és a tanfolyamot a cég tulajdonosa tartotta számára.

Az újralégzők használatát mindenhol tanfolyamhoz kötik, hiszen ezek szakszerűtlen használata életveszélyes lehet. A család szerint az oktató, Peter Sotis túl gyorsan zavarta le a képzést, Rob Stewart megfelelő rutin nélkül vágott bele a merülésekbe. Ráadásul a végzetes, 70 méteres mélységű merülés már a harmadik volt aznap, és nem is a filmezés volt már a cél, hanem egy pár dolláros kampót hoztak a felszínre. Stewart felthetően elég kimerült volt már, de vállalta a merülést. 

A család szerint a búvárcég azért felelős, mert a hajó fedélzetéről nem figyeltek oda a búvárokra. A felszínre érkező Sotis és Stewart közül az előbbi a hajón elájult, és amíg vele foglalkoztak, senki nem nézte, mi történik a vízben levő társával. Mire észbekaptak, Stewart már nem volt sehol, vélhetően ő is eszméletét vesztette és a mélybe süllyedt, ahol csak napokkal később találták meg. 

A családot képviselő ügyvéd szerint Sotis az újralégző komputerét is megpiszkálta, hogy hosszabb fenékidőt engedélyezzen a búvárok számára. A szakértők szerint ez volt az oka annak, hogy maga Sotis is rosszul lett a harmadik merülés végére, és emiatt kerülhetett bajba Stewart is. A merülés során használt felszereléseket ezért további vizsgálatoknak vetették alá. Az újralégzőket a merülés után egy nappal foglalták le a parti őrség nyomozói egy floridai reptéren, amikor Peter Sotis magával akarta azokat vinni egy utazásra. 

Sotis már korábban is került összetűzésbe a törvénnyel, a kilencvenes évek elején több évig börtönben ült egy rablási ügy miatt, mostanában pedig úgy hírlett, katonai célra is használható felszereléseket adott el Líbiába, és korábbi üzlettársa nélkül megfelelő minősítés nélküli palackokat árusított.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Magic Point

Australia

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 4-10m , áramlás

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcápa nagy rája egyéb tengeri emlős jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés