A különböző háborúkban elsüllyesztett hajók roncsai egyáltalán nem számítanak szabad prédáknak. Amiért a víz alá került, a hajónak még van birtokosa, nem beszélve a történelmi jelentőségről. És ahol sokak vesztették életüket, azt hadi sírhelyként kezelik, nem szabad bolygatni a roncsot.

Nos, ez csak elmélet. Ázsiában, ahol az országok meglehetősen hosszú, gyengén ellenőrzött partszakasszal rendelkeznek, az ilyesféle szabályok nem zavarják a fémtolvajokat. Nekik nincs nagy veszítenivalójuk, gyakran alig tudnak másból megélni, mint valami illegális tevékenységből. Ezek egyike az, hogy kihajóznak a roncsokhoz, a búvárok lemerülnek, és amit csak tudnak, levágnak a maradványokról. A hajókon ócska felszereléseket használnak, a búvárok nagy mélységbe merülnek az életüket kockáztatva, és persze az is meglehetősen veszélyes, amikor óriási fémdarabokat vágnak szét odalenn.

Malajzia vizeiben számos roncs nyugszik. Két brit hadihajót, a HMS Prince of Wales-t és a HMS Repulse-t 1941-ben süllyesztettek el a japánok. 830 ember vesztette életét a legénységükből, ezért ezeket is háborús sírhelyként tartják nyilván. A nagy mélység miatt csak jól felszerelt búvárok merülhetnek le ide, de nekik is tilos bármit elmozdítani.

Pont a roncs ismerői fedezték fel pár éve, hogy elkezdték lecsupaszítani a hajótesteket. Mára már rengeteg dolgot a felszínre hoztak- a második világháború idején is kiváló minőségű anyagokat építettek be a korszerű hajókba, aminek ma is megvan az értéke a feketepiacon.

A fémtolvajok Thaiföldről és Vietnamból érkeznek. A helyi halászok időnként látják a roncsok felett horgonyzó hajóikat, amik álcázásként hálót engednek be a vízbe, vagy ha kellemetlen a helyzet, inkább továbbállnak. Ám másnap már vissza is térnek, és folytatják a munkát.

A búvárok ócska kompresszorokból, a felszínről kapják a levegőt. Odalenn gyakran először robbanóanyagot használnak ahhoz, hogy a még mindig egyben levő részeket megbontsák. Utána jöhet a darabok felszínre hozatala- a hajócsavarok például már mind a két roncsról eltűntek. A roncsok eszmei értékéhez képest nem sokat keresnek a fémtolvajok, de nekik minden fillér számít, ezért vállalják be a kockázatos merüléseket.

A maradványok aztán szép lassan maguktól is összeroskadnak, ahogy a robbantások megrongálják az amúgy is évtizede víz alatt nyugvó hajótesteket. Az odaveszett tengerészek emlékét meg lehet őrizni, de az tény, hogy a felszínen elképzelhetetlen lenne katonai temetők ilyen jellegű fosztogatása. Ám a felszín sokmindent elrejt: az illegális rombolást is.