Nyolc óra a dekókamra fogságában
A búvárkodásról2/4. oldal
A kórházban
A kórházban az arab orvosnak elmondtam mi történt, mit érzek. Fejfájás, szédülés, enyhe zsibbadás a kéz és lábujjak hegyén. Reflexek jók, bőr normális, semmi szúró izületi fájdalom - mi bajom lehet, gondoltam. Az orvos véleménye viszont eltért, az enyhe zsibbadás bizony dekóbetegséget jelent, és meglepetésemre 3 óra kamrás kezelést javasolt, miután azok felszabadultak - ugyanis mind a két kamra éppen foglalt volt. Felvettük a kapcsolatot a DAN-nal - ahol érvényes búvárbiztosításom volt -, a saját mobilomról, ugyanis a hurghadai dekókamrának nem volt nemzetközi hívásra alkalmas telefonvonala (!), majd felhívtam dr. Göbl Annát, a tudtommal egyetlen magyar dekóorvost, akit véletlenül jól ismertem személyesen is. ő beszélt az arab dokival, és normál nyomású oxigénes és gyógyszeres kezelést javasolt, amíg a kamra felszabadul.
Az oxigén hatására már a számon, acromon is éreztem bizsergést, amit a doki további három, összesen tehát hat órányi dekókezeléssel honorált. Időközben a DAN-tól várt visszaigazoló telefon nem futott be, ezért újra hívtam őket, újabb ígéretet kaptam. Végül Anna segítségét kértem - akinek ezúton is csak hálámat tudom kifejezni -, mivel már lassan 5 azaz öt órája voltam a kórházban, három órája a kamrák is felszabadultak, de a DAN még nem igazolta le a biztosításomat - én pedig nem akartam addig bevonulni, félve a várható "milliós költségektől".
Anna végül a DAN igazgatóját hívta, aminek következtében hírtelen beindultak a fogaskerekek, és a DAN leigazolta, igen, él a biztosításom, mehetek a kamrába.
A teljes képhez hozzá tartozik, hogy amikor felmutattam 5 órával korábban a kártyámat, és vártuk a DAN telefonját, az orvos megnyugtatott, neki elég a kártyát látni, és tudja, minden fedezve lesz, mehetek a kamrába amint felszabadul - függetlenül a telefontól. Ennyit jelent egy DAN kártya! Mint később kiderült, a DAN diszpécser hölgy úgy gondolta, mivel péntek éjjel volt, majd hétfőn reggel visszatelefonálnak. Nekik kellett volna legjobban tudni, mennyire fontos ilyenkor, hogy mielőbb nyomás kamrába kerüljön a búvár.
A kezelés
Végül éjfélkor, öt óra várakozás után beköltöztem a vashengerbe. Aki nem látott még ilyet, az megnézheti például Hévízen az Amphora bázisán. Nem egy vidám hely és a hévízi kamra nagyobb, mint amiben én voltam. A kamrában volt egy keskeny priccs, néhány gép, kábelek és egy kacsa. Körülbelül két vállszélességnyi volt a legszélesebb pontján a kamra, oldalán és a végén egy-egy kis hajóablak, középen egy lámpa. Miután rám zárták a kamra ajtaját, elkezdték a benti nyomást növelni. Aki már látott palacktöltést, az tudja, olyankor a palack felmelegszik - no, én ott megtudtam, milyen érzés egy töltődő palackban ücsörögni. Szűk hely, gyenge fény, süvítve áramlik a forró levegő - akinek itt nem lesz klausztrofóbiája, annak valószínűleg máskor sem lesz ezzel problémája. Miután elérték a majdnem 20 méternek megfelelő háromszoros légköri nyomást, az orvos jelzett, vegyem fel az oxigén maszkot.
Ez nagyon közérzetjavító hatású volt, ugyanis a rám nehezedő nyomás egyébként is a mellkasomat préselte, plusz a maszk meglehetősen nehezen járódó reduktorán keresztül kellett be-, majd erősen kilélegezni, és az egészet a fejemen is kellett tartanom kézzel. Vidám hat órának néztem elébe, főleg, hogy egy sornyi olvasnivalóm sem volt, a nehéz légzés és a maszk tartása miatt alvásról szó sem lehetett. Viszont minden zsibbadás, fejfájás elmúlt szinte azonnal, úgyhogy a dokinak volt igaza, ez bizony kamrás kezelést igénylő probléma!
Az éjszaka unalmas volt, időnként rám zörgettek, hogy vegyem le a maszkot - a vérem oxigén tartalmára is figyelniük kell ilyenkor, nehogy oxigénmérgezés lépjen fel, ezért un. oxigéntöréseket iktattak be. Bizony, nagy mennyiségben az éltető oxigén is mérgező lehet.Aztán szép lassan csökkent a "mélység", enyhült a mellkasomra és a reduktorra nehezedő nyomás, a végén már szinte könnyű volt lélegezni, majd hajnali hat órakor, lassan 12 óra folyamatos ébrenlét és hat óra lélekölő unalom után (egy árva újság sem volt nálam) végül csoda történt - kinyílt a nyomáskamra ajtaja.
Halleluja! Zsibogás elmúlt, fejfájás elmúlt, jól vagyok, aludjunk.
Dél körül ébredtem a barátaim látogatására, a doki még egy infúziós kezelést írt elő, majd elengedett azzal, hogy este kilenckor szeretettel vár további két óra kamralátogatásra.
A délutánom fürdéssel, a cuccok elrendezésével telt - ugyanis a csapat aznap éjjel kettőkor repült haza, nélkülem, de a búvárfelszerelésemmel - nálam csak a legszükségesebb maradt. Fitt voltam, üde, gyógyult, vacsoráztam egy keveset. Sokat nem bírtam enni, bár (vagy éppen ezért) az előző napi ebéd óta semmit nem ettem.
Este visszavonultam a kórházba, ott elbúcsúztam a többiektől, és bemásztam a már jól ismert kamrába - két óra unalom várt, de most felkészülten, újságokkal megrakodva költöztem be a vascsőbe.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Horvátország
