»» ««

Furcsa szobrok

Egyéb

Egy búvárkodó művészpár sajátos hangulatú víz alatti alkotásokat készít.

Hortense Le Calvez és Mathieu Goussin élete ezer szállal kötődik a tengerhez. Fiatalon eveztek és vitorláztak, később Goussin belépett a haditengerészetbe, Le Calvez pedig búvároktató lett. Akár azt is lehetne mondani, a víz a második otthonuk, de amióta lakóhajóra költöztek, helyesebb úgy fogalmazni, ez a közeg az elsődleges otthonukká vált.


Nem meglepő módon a tenger lett a helyszíne ezek után tárlataiknak is: Forlane 6 Studio néven dolgoznak együtt művészként. Szobraik attól kelnek életre, hogy a víz mozgásának vannak kitéve. Eddig nyolc különböző víz alatti projektet valósítottak meg. Némelyik olyan, mint ha valódi víz alatti lény lenne, másokról egyértelműen látszik, hogy emberi kéz alkotása, így például megvilágított diszkógömböket is megörökítettek.

Az inspirációt gyakran egy valós tengeri élőlény adja az alkotásokhoz, a planktonoktól a kicsi rejtőzködő halakig. Gyakran pedig olyasmit akarnak megmutatni, mivé válna egy tárgy, ami a tengerben vándorol, de aztán műanyag hulladékba akad. Munkájuk során gyakran használnak fel talált dolgokat. Legutóbb több hétig horgonyoztak egy lakatlan sziget mellett, és az ott levő gazdátlan étteremben kerestek az alkotásaikhoz használható tárgyakat.


Ám bármennyire jól is van kitalálva egy ötlet, azért a víz alatt nem lehet mindent előre megtervezni. A szórakoztató része a projekteknek az, hogy megfigyelhetik, mivé alakul a mélyben az alkotás. Gyakran kell utólag súlyokkal, zsinegekkel módosítani a művet a kívánt hatás eléréséhez. Mégis, úgy vélik, megéri a befektetett munkát a végeredmény. Merülés közben mindig úgy érzik, hogy egy teljesen más világba kerülnek, mint a felszínen, hiszen a víz alatt minden szempontból idegenek.

[ Wired nyomán ]


Merülőhelyek

South Tip

Thailand

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelymantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés