»» ««

DC-RSBH 2013: Értékelések

Fotózás
4/4. oldal


Kompakt kollekciók

ifj. Lőrincz Ferenc: A sziklahalas kép ritka jó kompozíció, ilyen semleges fekete háttérrel meglőni bravúros teljesítmény. Ha a vaku is be lett volna állítva helyesen, szerintem akár nyertes felvétel is lehetett volna belőle. A többi képen is (hajóroncs, bohóchal) látszik a rossz vakukezelés, azt még sokat kell gyakorolni!

Bollog Hajnalka: Nagyon rossz képfeldolgozás, rossz kompozíciók és láthatóan kezdő fotós munkája ez a néhány felvétel. Nem kell elkeseredni a kritikán, tessék többet foglalkozni a fotózással és egy évvel később bebizonyítani Darth Digilognak, hogy szorgalommal, érdeklődéssel mennyit lehet fejlődni ennyi idő alatt!

Dudás Andrea: Szintén nem egy erős ötös. Felülről is, hátulról is készült felvétel, ilyeneket rögtön ki kell dobni a kukába, versenyre pedig egyenesen tilos beküldeni!

Dr. Gergely Klára: A nyitott csőféreg gyakori kompozíció, én értékelem a felvételt, de vigyázni kell az ilyen képekkel, mert van zsűri tag aki már nagyon unhatja! A kis megbújó bohóchal érdekes felvétel, a roncsos képnél viszont nem szerencsés ha a modell sziluettje belelóg a témába. Igaz ha előrébb úszott volna akkor pedig nagyon középre került volna, de ez így nem túl szerencsés, kellett volna még kicsit mozogni és megtalálni a megfelelő szöget amikor minden passzol.

Hegedűs Ilona: Írtam, hogy mennyivel szebb és izgalmasabb muréna kép ez mint egy másik fotós dslr-es munkája. Ezért sem értem, hogy aki ilyen fotót tud készíteni, az utána miért olyan képeket ad be a versenyre, mint a korallok között megbúvó halak érdektelen és nem is esztétikus kompozíciója vagy egy felülről látszó bohóchal szintén unalmas látványa. A kicsit belógó korall és mögötte össze-vissza kószáló búvárok kavalkádjáról már nem is szeretnék szót ejteni. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy csak véletlenül jó helyen voltak a vakuk és ezért sikerült így ez a murénás felvétel, lehet, hogy nem is volt tudatos munka?

Kovács Krisztina: A fotós próbált érdekes képeket készíteni, mert egyértelműen látszik, hogy koncentrált arra, hogy egy izgalmas kompozíciót válasszon majdnem minden felvételénél: a szemtől-szembe fényképezést. A bohóchalnál egy csillogó szem sokat tudna segíteni, a ráknál és krokodilhalnál pedig egy szebb környezet mindenképpen hiányzik. A barlangos kép így kicsit semmitmondó, kellene valami téma még rá, akár egy halraj akár egy magányos búvár.

Gonda Rudolf: A roncsos panorámakép a legszebb ebből a portfolióból. A többi kép messze lemarad mögötte, a búvármaszkos felvétel nekem még egy kicsit "csinált" (erőltetett) is.

Simárszki Gábor: A fejjel lefelé pihenő géb az ostorkorallon kicsit zavaró kompozíció, nem mindig jó ha a valóságot akarjuk megmutatni, néha sokkal jobb ha annak csak egy kis részletét komponáljuk meg. A roncsos kép nekem jobban tetszett színesben, egyébként is fekete-fehérré varázsolni egy képet az művészet. Nem elég kiadni a parancsot a PS-nek vagy a Lightroomnak, ennek megvannak a megfelelő trükkjei illetve a megfelelő specifikus programjai. Tessék körbekérdezgeti, körbenézni, hogy is kel szép ff képet varázsolni színes képből!

Fodor Gábor: Kezdő fotós felvételei, hasonlókat tudok csak mondani számára mint a korábban értékelt versenyzőnek, Bollog Hajnalkának. Nincs értelme belemenni képelemzésbe, mert az alapokat kellene először tisztába tenni, arra pedig nem ez a fórum való.

Szabó Tamás: A fotós figyelt a kompozíciókra, próbált alkotni ez látszik mindegyik felvételén. A végeredmény persze felemás, de az igyekezetet is nagyra értékelem! A csigás kép egész jó lett, a bohóchalnál kicsit több mélységélesség talán elfért volna még, a barlangos kép nagy része üres, egy beúszó cápa egész dögössé tehetné (persze a korallt is szebben kellene bevilágítani).

Kovács Zoltán: Az éjszaka kinyíló tengeri liliom felvételt már jómagam elkészítettem modellel sokkal érdekesebben. Érdemes felkészülni a zsűriből, ismerni a képeit, mert akkor lehet az ő stílusuknak megfelelő képeket készíteni és nem beküldeni olyat amiből nekik sokkal jobb van. (Ez annyira igaz, hogy az Év Természetfotósa versenyre teljesen más képeket küldök én is, mint a Búvárfotós OB-ra). A tűzkorallon pihenő liliom részlet benne volt a túra 5 legérdekesebb látványában? Tényleg?

Kapcsolódó írásaink:

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 17. Garfield33 2013 okt 04. 11:21  
Ezt nem a konkrét menetre értettem, hanem úgy általában.
Főleg egy internetes oldalon, milyen szép kis flame lenne az ilyesmiből...
 16. Bunny 2013 okt 03. 22:14  
Senki nem mondta, hogy könnyű lesz :P
 15. Thomasbuvar 2013 okt 03. 18:30  
Aha! Már szinte értem!... :)
 14. Bunny 2013 okt 03. 17:20  
Szerintem úgy értette, hogy ismerd a képeit, stílusát. Pl. DD ugye búvárfotós, danira inkább az akció képek jellemzőek, mittomén Béla bácsi régi motoros neki valószínűleg a klasszikusabb stílus a bejövősebb, stb.
 13. Thomasbuvar 2013 okt 03. 15:58  
Mint már említettem, nem probléma. Korábban ezt írtam: "Viszont a részletes pontozást szívesen megtekinteném."
Csak egy óhaj volt. Ha nem lehet, hát nem lehet. Egyszerűen kíváncsi lettem volna, hogy a zsűritagok közül, kinek melyik képem jött be és melyik nem. Talán pont DD írta, hogy ő is készül a zsűriből, mikor pályázik egy versenyre. Magam is csak ezt tettem volna... :)
A további 12 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés