Az utolsó búvártúra
KülföldStan Waterman, a búvárlegenda 90 esztendősen akasztja szögre az uszonyait.
Stan Waterman 1923-ban született, és még a harmincas években kapott először kölcsön egy búvármaszkot, amivel benézhetett a víz felszíne alá. Akkoriban Japánban használtak ilyen maszkokat, nyugaton nem nagyon ismerték ezeket az eszközöket, tehát igazi újdonságszámba ment ez a lehetőség. Floridában került sor a meghatározó első merülésekre, ahol a fiatal Stan éppen úgy lenyűgözve csodálkozott rá a mélység színpompás világára, mint ahogy manapság is ez történik minden először víz alá merészkedő emberrel. Akkor viszont még nem sejtette, hosszú távon a búvárkodás lesz a hivatása is. A szenvedély egyelőre hobbi maradt, de a II. világháború után ő volt az első ember Maine államban, aki vásárolt a Cousteau-féle Aqualungból.
Farmerként dolgozva a búvárkodás inkább csak arra korlátozódott, hogy mólokat javítson, elveszett dolgokat keressen meg mások megbízásából. Aztán rájött, a földművelés nem az ő világa, valami sokkal izgalmasabbra vágyott. Ezért 1954-ben tervezett egy hajót, amit igazi kalandra vágyó kedvtelési búvárok túráihoz szánt: gyakorlatilag egy úszó búvárbázist hozott létre, búvárfelszerelésekkel és kompresszorral, és elhajózott a Bahamákig. Erről a 2-3 vendéget szállító hajóról úgy véli, az első búvárszafari-hajó lehetett, de természetesen össze sem lehet hasonlítani a mai kényelmes luxuhajókkal.
Persze akkoriban ez mit sem számított, hiszen más volt a kedvtelési búvárkodás egésze is. A búvároknak alkalmazkodni kellett a spártai körülményekhez, és mivel jóval kevesebbet tudtak az élettanról, nem használtak táblázatokat és komputereket, gyakorlatilag előbb-utóbb mindenki szembesült a dekompressziós betegséggel Waterman szerint. ő mindenesetre akkoriban már víz alatti filmezéssel is foglalkozott, és kortársaihoz hasonlóan maga szerkesztette a vízhatlan tokokat- és aztán imádkozott, hogy tényleg vízhatlanok legyenek. A kezdeti próbálkozásoktól aztán messze jutott, olyan filmekben dolgozhatott, mint a Blue water, White death vagy a The Deep, a dokuk közül pedig a Spirit of Adventure és az Expedition Earth sorozatokban számítottak rá. A mostani utolsó búvártúrán már más operatőrök forgattak róla egy kiszülő filmhez, de azért a filmezést Waterman sem hagyta ki a programból, egy aprócska GoPro kamerát vitt magával. Saját maga szerezhetett tapasztalatokat arról, mi minden változott azóta, hogy 16 mm-es filmre dolgozó kamerájával először víz alá merült.
A Kajmán-szigetek számára forgatott filmek közel állnak Waterman szívéhez. Először még 1980-ban dolgozott az ország felkérésére, és jó mókaként emlékszik vissza a munkára, amikor mindenkit a hajón búvárfelszerelésbe öltöztettek. Négy évvel később a fiával tért vissza forgatni, a Cayman Aggressor fedélzetére- innen datálódik a jó barátság a tulajdonossal. Ha egy búvár ilyen sokat merül, akkor arról is van véleménye, mi változott a víz alatti világban, és Waterman nem rejti véka alá, sajnos sok nagy halfaj van aminek példányai régen szokásos "merülőtársak" voltak, manapság alig bukkannak fel a merülés közben. A történet másik fele az, hogy egyre népszerűbbé válik a kedvtelési búvárkodás, és ezzek együtt egyre inkább tetten érhető a környezettudatosság, egyre többen próbálják védeni a különleges szépségű víz alatti világot. Más tekintetben is megváltozott a szemlélet: ma mindenki cápával akar merülni, régen viszont senki be nem ment volna a vízbe, ha felbukkant egy ragadozó a közelben.
[ compasscayman.com nyomán ]
(átlag: 3.3) átlagos nehézségű 
Horvátország
