Egy vita margójára
FotózásA LAUPS rangos fotós versenyének néhány helyezett képéről sokat vitáztak, és nyilván a jövőben egyre inkább számolni kell az etikai szabályok betartatásával.
Ezek után nem csoda, hogy az etikátlan fotókészítési magatartás egyre gyakrabban felmerülő téma a fotósok közti beszélgetéseken. Lássuk be, nem azonos esélyekkel indul az a fotós, aki semmihez nem ér hozzá és kizárólag úgy készít képet, ahogy a témát találja, míg mások gátlástalanul helyezgetik adott élőlényt jobb pozícióba, vagy rendezik át körülötte a környezetet úgy például a korallágak letördelésével, hogy minden a lehető legjobban nézzen ki. Néha pont amiatt buknak le, mert a helyzet természetellenesen tökéletes, rejtőzködő élőlények bukkannak fel mindenfajta rejtés nélküli élőhelyen, vagy a saját színűktől elütő helyen vannak "véletlenül". Nagyon érdekes az a helyzet, amikor egy fotósok által gyakrabban felkeresett helyen egy tényleg gyanútlan és korrekten dolgozó fotós készít egy felvételt, egy valaki más által átrendezett élőhelyről- hiába tisztességes, mégis rávetül a csalás árnyéka. (Az illusztrációként berakott tengeri csillagnál pont ilyen helyzet állt elő, és hiába volt jóhiszemű a fotós is, illetve a problémát szóvá tevő értékelő is, nyilván mégis volt nézetkülönbség.) A zsűri roppant nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen egyrészt nyilván igyekeznek abból kiindulni, hogy a fotós ártatlan, másrészt nem is ismerhetnek minden szélsőséges viselkedésű élőlényt ami a tengerekben felbukkan (megint a LAUPS vitát idézhetjük fel, ahol szóba került, hogy az egyik iguána-faj egyedei rendszeresen úsznak, egy másiké szinte sose). A fórumon felmerült az a megoldási javaslat, hogy a vitás képek esetén a teljes képsorozat eredetijét kéne bekérni, akkor látszódhatna, ahogy 1-2 perc különbséggel nagy távolságot tesznek meg lassú élőlények, vagy éppen belelóg a fotós keze, ahogy a megfelelő pozícióban tart. Csak hát a fotós még mindig mondhatná, hogy bizony ez egy egyedi felvétel volt, nincs sorozat- vagy elhisszük, vagy nem. Tökéletes megoldás nincs- pontosabban van egy nagyon kézenfekvő. Nem a zsűriből kell fotórendőrséget csinálni: maguk a fotósok tartsák magukat az etikai szabályokhoz, és kész. Sajnos a nagy nyeremények, a dicsőség csábítóak, és mindig lesz olyan ember, aki a könnyebb utat választja. Ha ilyet látunk a víz alatt, nyugodtan szóvá tehetjük később a hajó fedélzetén, vagy esetleg versenyeken jelezhetjük a zsűrinek- akár úgy is, hogy az ilyen módon dolgozó fotós etikátlan módszerét fotóval vagy pár másodperces videóval igazoljuk. Bizony a szervezőknek is van felelőssége, hogy odafigyeljenek a versenyzőkre és a képekre- ezt saját honlapunk rendezvényeinek vonatkozásában is észben kell tartanunk. Ám sajnos, miközben szinte mindenki elítéli ezt a fajta viselkedést, igen gyakran szinte bizonyíthatatlan.
A másik gyakran felmerülő téma a fotók utólagos digitális manipulációja. Ezzel kapcsolatban az a véleményünk, hogy mindenki él vele, csak van, aki tagadja. Kezünkben van a digitális technika, amivel rengeteget lehet javítani már kis munkával is a fotónkon, semmiféle formában nem használni valamiféle lovagias elvekre hivatkozva elég komikus. A határokat megszabni pedig igencsak nehézkes: mi számít "kis" és "nagy" mértékű beavatkozásnak? Rendben van, ne vegyünk el semmit és ne tegyünk rá semmit a képre, tehát cápa mögé ne montírozzunk édesvízi hátteret- ez ráadásul az eredeti kép bekérésével egy pillantás alatt kiderül. De azon vitatkozni, hogy a csúszka elmozdítása 20 százalékkal még rendben van, de 25 százaléknál már üldözendő csalás... Nos, valószínűleg a jövő útja az lesz, hogy az ilyen jellegű korlátozásokat a legtöbb versenyen eltörlik. Limiteket meghatározni lehetetlen, ráadásul inkább legyen egy tucat utómunkával módosított kép, mint egy olyan, aminek készítésekor durván átrendezi a fotós az élőhelyet. Amikor felmerül a kérdés, hogy a digitális effekteket használó fotós munkája nem "természethű", akkor bizony eszünkbe kell idézni, hogy nem túlságosan természethű az sem, hogy két nagy fővakut és egy-két slave vakut, netán vakuszűkítőket használva dolgozik az alkotó. Bármennyire különleges közegben zajlik is az alkotási folyamat, ez azért alapvetően a kreativitásról szóló tevékenység, aminek adminisztratív eszközökkel történő korlátozása nem nagyon visz előbbre. Maximum a fotós nem versenyeken, hanem saját oldalán mutatja be a képeit, és ha azok hatással vannak a nézőkre, megkapja a méltó elismerést is.
Ez persze csak saját álláspont, akár úgy is mondhatnám, vitaindító. Ezeket a kérdéseket ugyanis néha nekünk szegezik fotós barátaink, és valamiféle választ kéne adnunk, mert jó ideje szervezünk már különféle versenyeket. Az nyilván közismert, hogy a digitális utómunka a részletek eltávolításának és hozzáadásának kivételével a mi versenyeinken engedélyezett, pont a fenti érvek miatt. Ám sokkal problémásabbnak látszik az inkorrekt viselkedés a víz alatt, aminek már nem egy élőlény esett áldozatul. Nem hiszem, hogy megéri egy fotó kedvéért akár csak egyetlen, kicsi élőlény életét is feláldozni, de ezeknek az eseteknek a feltárása, utólagos ellenőrzése nem egyszerű. A jövőben az általunk rendezett shoot-out versenyeken mindenképpen erre is oda fogunk figyelni, jó lenne a szervezők mellett a versenyzőtársaknak is figyelmeztetni azokat a búvárfotósokat, akiktől ilyet látnak. Már csak azért is fontos ez, mert manapság egyre több a búvár, akik között egyre nagyobb arányban vannak a fotósok. Fontos lenne, hogy ne olyan példát mutassanak a rutinosabb fotósok a kezdőknek, miszerint pakolgatással gyorsan, könnyen lehet látványos eredményeket elérni. Azt viszont még ki kell találni, hogy szankcionáljuk az ilyen eseteket, egyáltalán milyen módon próbáljuk ezt ellenőrizni a jövőbeni versenyekee. Várjuk mindenki hozzászólását, aki véleményét megosztja velünk a témában!
GR