»» ««

Megszűnik a búvárengedély?

Adria

A horvát Adriára járó búvárok által jól ismert kék kártyával állítólag nem fogunk a jövőben találkozni.

A horvátországi merülésekhez megkövetelt búvárengedély (100 kuna vagy 15 euro volt az ára) egy évig volt érvényes, így az egy évben több túrán is részt vevő búvárok költségvetésében nem számított nagy tételnek, de egy-két merülés mellé nyilván kevesen váltották ki szívesen. A befolyó összeg túlnyomó része nem a bázisoknál maradt, hanem egy központi alapba került, de már régebben viták voltak róla, hogy a feltehetően nem kevés befolyó összeg sorsa mi lett, mint ahogy adójogi problémákat is felvetett a kártya eladása. A hírek szerint még az egyes régiókat tekintve sem volt mindegy, hogy kérték-e a kártyát a búvároktól az utóbbi szezonban vagy sem.

Nos, eljuttatott hozzánk egy levelet a témában Szarka Géza barátunk a Buboréktól. A több nyelvű tájékoztató szerzője, Zoran Ergovic jellemzően jogszabályokra hivatkozik, így a mi számunkra sok pont nem teljesen világos. A lényegnek az tűnik az átlagbúvár szempontjából, hogy a levél szerint hamarosan a horvát hivatalos közlönyben is megjelenik a kék búvárengedély megszüntetéséről szóló rendelet. Azaz a sok bevételt hozó búvárturizmus adminisztrációja megváltozik, egyszerűsödik majd a jövőben, és némileg olcsóbbá válik a merülés Horvátországban. Ám azért még van bizonytalanság mindenkiben, hogy is fog működni a dolog a gyakorlatban. A változásokról és a hivatalossá vált rendeletekről természetesen igyekszünk mielőbb tájékoztatni.
Kapcsolódó írásaink:



 17. Bunny 2010 jún 28. 11:31  
Hát igen, biza. Ez a kérdés eddig fel sem merült, pedig hát jogos.
 16. elche 2010 jún 28. 11:09  
Hát ez önmagában is érdekes kérdés, mert többségünknek csak a 100 kunás engedély volt ismerős, de mintha lett volna egy többszörös árú, teljesen egyénileg merülőknek. Nos, ha az olcsó nem lesz, akkor a drága se?...
 15. vizidino 2010 jún 28. 10:33  
sokkal szívesebben venném, ha a bázishoz kötöttséget törölnék el...
 14. PDIC 2010 jún 24. 18:23  
Egészen halkan megjegyezném, hogy ez a 100 Kn kb. egy kiadósabb vacsora (na+a sör) ára, azaz ha valaki az érvényességi idő 365 napján belül egy hétvégénél többet merül az Adrián, az nem hal bele ebbe a kiadásba. Persze én is szívesebben költöm sörre.
 13. PiggyGirl 2010 jún 24. 17:43  
Sziasztok!

Nálunk Bracon a Lucka kapitány az éves merülési engedélyt kéri el legelőszőr, ha a nyílt vizen ellenőriz. Tehát itt egyelőre kötelező kiváltani, amennyiben módosulnak a jogszabályok, akkor annak megfelelően fogunk mi is eljárni, most még nem kaptunk hivatalos tájékoztatást, hogy nem kell kiadni az engedélyeket.
Üdv Sutivanból.
A további 12 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tortugas

Mexico

1/1 db alapján:unalmas(átlag: 1) nehéz körülmények
max: 22m, látótáv: 10-25m , áramlás

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés