»» ««

A decemberi tsunami hatása a környezetre

Tudomány

Miközben az Indiai-óceán térségének katasztrófa sújtotta vidékein folynak a mentési munkálatok és a segélyakciók, a szakértők megkísérlik felmérni a december 26.-i pusztító szökőár környezetre gyakorolt kihatásait.

Tartani lehet tőle, hogy mindenekelőtt a jelentős halállomány életteréül szolgáló korallzátonyok és más ökorendszerek szenvedtek súlyos károsodást, de ez még nem bizonyos: egyes szakértők szerint a korallok pusztulása viszonylag csekély maradt. Nem kímélte azonban a katasztrófa a mezőgazdaságot sem. India egyes régióiban, például Tamil Nadu államban három-négy évbe is beletelhet, amíg a mezőgazdaságilag megművelt területek regenerálódnak.

Természetvédők szerint egyelőre még nehéz meghatározni, hogy milyen tartós környezetkárosodást okozott a cunami. Nem kizárt például, hogy India térképeit át kell majd rajzolni. Az első talajminták azt mutatják, hogy csak Tamil Nadu szövetségi állam Nagapattinam körzetében több mint 9500 hektárnyi szántóföldet tett használhatatlanná a szökőár. A sós tengervíz ugyanis csaknem 90 centiméter mélységig átáztatta a talajt.

Indiában és a katasztrófa sújtotta többi térségben jelenleg különböző országokból érkezett állatorvosok oltják be száj és körömfájás, valamint egyéb fertőző betegségek ellen az állatállományt és a gazdátlanná vált háziállatokat. A halállomány számára a korallzátonyok elpusztulása mellett veszélyt jelent a sok elsüllyedt halászhajó is, amelyeknek hálóiban még évek múlva is fennakadhatnak delfinek és teknősbékák.

Emellett a szökőár által a tengerbe sodort autóbuszok, személyautó és más fémtárgyak fokozhatják az algásodást. Környezetvédők szerint az okozott károk nagyságát leghamarabb hét hónap múlva, a monszun esőzések beálltával lehet majd felmérni. Attól tartanak, hogy egyes régiókban igen nagy mértékben csökken majd a halállomány és a szökőár a sósvízi krokodilok, valamint a teknősbékák tojásait is elpusztította.

Mégis végleges a földrajzi változás?

Véglegesen megváltoztatta a tájképet az Indonézia partjai előtt mért epicentrumtól számított 1500 kilométeres körzetben az a tengerrengés, amely a múlt hónapban az Indiai-óceánon előidézte a pusztító erejű szökőárat - jelentették be szerdán holland kutatók. A delfti műszaki egyetem kutatóinak méréseit korábban még nem közölt műholdas adatok támasztják alá.

Becsléseik szerint az indonéziai Szumátra szigetét, amely a legközelebb volt a tengerrengés epicentrumához, csaknem egy méterrel tolta el a földmozgás. A 750 kilométerrel távolabb fekvő thaiföldi Phuket-sziget 10 centiméterrel, míg Szingapúr 2 centiméterrel mozdult el. Ernst Schrama professzor közölte, hogy az egyetem 1994 óta tanulmányozza a földmozgásokat a térségben. Adataikhoz a globális műholdas helymeghatározó rendszeren (GPS) keresztül jutottak hozzá, amelynek érzékelőit holland és helyi szakemberek helyezték el a vizsgált körzet különböző pontjain.

"A mérési módszer hasonlít az autókban használatos GPS-rendszerhez, ám érzékelő elemei sokkal pontosabbak, a hibahatár hozzávetőlegesen egy milliméteren belül van" - mondta a professzor. A földkéreg a tengerrengés epicentrumában 10-25 métert csúszott el a földmozgás alatt. A delfti kutatók felfedezéseiket teljes részletességgel áprilisban tárják a nyilvánosság elé egy Bécsben megrendezésre kerülő tudományos konferencián.

[ hirado.hu ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Dirty Rock

Costa Rica, Pacific

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés fal merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcápa mantarája nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés