Az utazás varázsa
Utazási élmények2/3. oldal
Az életre kelt ragadozó
Öt nap északon, egy hét mélydélen, közte egy éjszaka Budapesten. Így utazik egy magyar úr? Nem, inkább a kalandvágyó balek. Utálatos tud lenni időnként a repülős utazás, ha sok cuccal cipekedik az ember, ha aggódnia kell a súly miatt, ha lehetetlen időpontban indul a gép, ha túl hosszú a repülés, ha a repülőút után még hosszú buszozás vár rá. Nem feltétlenül vagyok a repülés ellensége, ősszel éppenséggel fapadossal repültünk Rómába, ám csak kézipoggyászunk volt és a gép normális időben indult innen is, onnan is. Roppant laza turistának éreztem magam. Az egyiptomi charterek viszont jelen pillanatban nem tartoznak a vörös-tengeri utakat vonzóbbá tevő dolgok közé. őszintén szólva, roppantul fárasztó volt a két héten belül megejtett négy repülés, de ez csakis az én hibám. Sakkozást is választhattam volna hobbiként, szóval nem vádolok senkit magamon kívül.Végülis, mit ad az embernek a búvárkodás? Sok nehézkes utazást, a szervezéstől a hosszú repülésekig, aztán meg cipekedést a nehéz palackkal a hátunkon a tűző napon? Ez alapvetően mind csak mellékes. Sok öröme van a tengeren töltött időnek; például az említett öt napos szafarin egy remek szakács tartott bemutatót képességeiből, és nagyjából hatszor kezdett neki a társaság egy Kevin Costner és Ashton Kutcher neve által fémjelzett vízimentős akciófilm megtekintésének. (Hogy megnyugtassam a kedélyeket: sikerült a végére érni. Kár, hogy már ismertem.)
Oké, azért merültünk is. Néhány hely teljesen elfogadható volt, északon nyilván a teknős már elég nagy szám ahhoz, hogy feljegyezzük a búvárnaplóba, szerencsére két helyen is összefutottunk a magányos vándorok egy-egy példányával. Igazság szerint Hurghada és Safaga környékén is akad olyan hely, amit különlegesnek tartok. A Salem Expresst sokan emlegetik, de egy Tobya Arbaa vagy egy Gota Abu Ramada is mindig nyújt annyit, ami indokolttá teszi, hogy víz alá menjek ezeken a helyeken. Utóbbinál viszont még csak képről ismertem a plasztikcápát a késsel, és mivel új csodákat a zátony más részén sem vártam, ezt céloztuk be. A búvárok körbeússzák, megfogdossák az ilyen formában meglehetősen ártalmatlan ragadozót, aztán szétnéznek a szép korallok környékén, megcsodálják a halrajt, végül majd a fedélzeten esetleg arról is elgondolkodnak, miért is van késre szúrva az a jobb sorsra érdemes műanyag cápa. Nem kevés cápás cikket fordítottam vagy tettem fel az oldalra, és a többszörösét olvastam. Azt hiszem, elég sok véleményt ismertem meg, és azért az az egyöntetű álláspont rajzolódott ki előttem, hogy a cápák veszélyben vannak és fogynak- a szobor elég jól felhívja a figyelmet a helyzetre. Az viszont már szubjektív, ki mennyire tartja csodálatos, lenyűgöző vagy akár szimpatikus állatoknak őket. Kétségtelen, így szobor formában impresszív és veszélytelen kaland a cápás merülés, és van, akinek ennyi éppen elég is.
Ám pár nap múlva már más vizeken jártunk, és a mélydéli túrán éppen úgy csalódott a búvár, ha cápás merülés nélkül megy haza, mint ha Gota Abu Ramadánál nem látja a szobrot. Persze a cápázást csak mértékkel képzeljük el előzetesen, mondjuk merülünk egy mélyebbet valamelyik zátonynál, jön egy szirtcápa, rövid ideig a környéken úszik, aztán eltűnik a nagy kékben. Mi meg persze bosszankodunk, hogy nem jött közelebb, nem lehet filmezni, fotózni. 15-20 méteres távolságban nem is olyan félelmetes egy szirtcápa, nem is mutat jól, de nem baj, azért csak meg kellett volna örökíteni, maximum közelképnek bevágom a műcápa uszonyát. Az egész esemény nem nevezhető ijesztőbbnek, mint a plasztikcápa felbukkanása. Mindenesetre a búvártúra most már jó, mert volt eleven cápa, a hajó szalonjában volt egy raklap DVD (bár most sem a kedvenc filmjeimmel) és még a viharos erejű szélből is kijutott, tehát minden adott a kalandhoz.Aztán meg jön a Nagy Kaland. Az óceáni fehérúszójú cápák showműsoráról már írtam pár szóban annak idején. Maradjunk annyiban, hogy itt már azért elbizonytalanodik az ember. Oké, az szuper, hogy van cápa. De miért van belőlük több? Remek, hogy nem kell mélyre menni, de azért itt a nagy kékben valahogy zavaró, hogy jöhetnek fentről, lentről, elölről, hátulról, jobbról és balról. Nagyszerű, hogy közelebb merészkednek, lehet róluk közelképet csinálni, de azért nem kell beleúszni a kamerába- nem, én nem ijedtem meg, csak a cápákat féltem attól a kemény toktól. Mi ott lebegünk a nagy kékben, alattunk a nagy semmi, bizony nem való ez olyannak, aki nem tud semleges lenni (természetesen nem politikai értelemben). A víz visz, tehát annak sem való, aki nem tudja folyamatosan kontrollálni a csapathoz, a hajóhoz való helyzetét. Látunk más búvárokat, egyikük meglehetősen érdekes mozdulatsort mutat be, küszködik azzal a fránya felszereléssel- megértem, bonyolult ez a sok vacak. Koncentrál az inflátorra, a komputerre, igazgatja a maszkját, süllyed és sodródik, próbál a csapatával maradni, és fel sem tűnik neki, hogy mögötte 1-2 méterre nézegeti érdeklődve a cápa. Nyilván magában röhög- na nem a búvár, sejthető módon. Hála istennek búvárunkat annyira leköti a saját súlyos problémája, hogy nem veszi észre az új merülőtársát, mert esetleg rosszul reagálna. A cápa is jön vissza, hozzánk. Aztán eltűnik- forgolódok, merről jöhet? Oké, messze van, még ha közeledik is. Nem akar megállni? Nem. A búvárok elhúzódnak, az orrára koppintanak, ki-ki magabiztossága és vérmérséklete szerint reagál a cápa kíváncsiságára. Azt hiszem, a helyzet ismét mulatságos, és megint a cápa szórakozik jól. Gyorsan változik a világ: két napja örültem a cápának de zavart, hogy messze volt, ehhez képest most megkaptam a cápázást ezerrel, és most is zavar egy-két apróság. Nekem már semmi sem jó? Nehéz a búvárt igazán megörvendeztetni. Ámbár az is biztos, egy pillanatra sem jutott eszembe a túra végéig ránk váró hosszú hajó-, busz- és repülőút. Ez aztán az igazi búfelejtő, nem a külvárosi kiskocsma! Úgy hiszem, nem is ilyen műintézményben fogok olvasóim többségével összefutni. Majd a hurghadai reptér indulási oldalán találkozunk: én leszek a szakállas fickó, elkínzott arccal, a saját DVD-immel, egy víz alatti videokamerával, no meg pár élménydús sztorival.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 3.5) átlagos nehézségű 
Horvátország
