»» ««

Intelligens robot járja az óceánt

Tudomány

Gulper útitervet készít, navigál, megfigyel, elemez. Szoftverének hála egy komplett kutatóhajó munkáját képes kiváltani.

Intelligens vezérlőszoftverének segítségével saját maga tervezi meg tudományos vizsgálatait egy mélytengeri kutatásokra tervezett robot- adta hírül a BBC. A Gulper AUV (önjáró víz alatti jármű) névre keresztelt rakéta formájú gépezetet már be is vették káros algatelepek feltérképezésének céljából.

A robot gyakorlatilag teljesen önállóan dolgozik, csupán a megfelelő információgyűjtéshez kap segítségül programkódokat lebocsátása előtt. Miután útnak indították, maga keresi fel a célterületet, a küldetés ideje alatt pedig folyamatosan pásztázza környezetét saját magára veszélyes áramlatok és fizikai akadályok után kutatva.

Thom Maughan, a fejlesztésekért felelős kaliforniai akvarisztikai intézet tagja elmondta: a Gulper lelke a T rex szoftver, amely hasonlóan felügyeli és vezérli a szerkezetet, mint a NASA saját rendszere teszi ezt a Marson barangoló roverek esetében. Nagy különbség azonban, hogy a vörös bolygón már jó ideje szolgálatot teljesítő gépek nem vitték magukkal a teljes szoftvert, az a NASA szerverein fut -míg a Gulper testébe a lelkét is bele lehetett csomagolni. "Megkapja a maga feladatcsomagját, kiúszik, felméri a terepet, döntéseket hoz, aztán visszahozza az adatokat"- ismertette a robot képességeit Maughan. A technológia nagy segítség a tudósoknak. "Korábban kénytelenek voltunk egy teljes napra vízre bocsátani egy hajót legénységestül, akik maguk gyűjtötték be az adatokat. Most csak kivisszük Gulpert a kikötőbe, és útjára bocsátjuk. Egy nap múlva visszatér, mi pedig letöltjük róla az adatokat."

[ IT Café ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 14. Káplán 2010 már 18. 10:46  
Szimpatikus(?)  ez a Dr. Dana Yoerger. Én őt nem hiányolnám .
 13. pygmy 2010 már 18. 10:15  
többen hiányoltuk ezeket az eszközöket. pedig vannak, de ez most eltűnt...
 12. jankozsu 2010 már 05. 09:17  
Köszönjük!Nagyon érdekes film. Zsuzsa
 11. Luciferin 2010 már 05. 08:21  
Amúgy ez a dolog egy picit árnyaltabb. Az óceán kutatásnak is van rengeteg katonai, kereskedelmi vonatkozása, kutatják is csak picit jobban titkolják. Például a tengeralatti hangcsatornákról sem lehetett sokáig semmit sem tudni, pont a katonai felhasználás miatt. A titkolódzás meg azért nagyobb mert többen tudnak tengerre szállni mint az ürbe.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincs igazatok abban, hogy sokkal többet költenek az űrkutatásra és méltatlanul keveset a tengerekre...
 10. shark 2010 már 04. 23:58  
Egyetértek Veled!

Üdv:

Shark
A további 9 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tortugas

Mexico

1/1 db alapján:unalmas(átlag: 1) nehéz körülmények
max: 22m, látótáv: 10-25m , áramlás

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés