»» ««

Balszerencsés búvártúra

Vörös-tenger

Egy angol búvárcsoport két tagja vesztette életét két különböző balesetben, egyetlen hét leforgása alatt.

A 12 fős csoport Safagába utazott, ahol parti és hajós merülésre is lehetőség lett volna. A búvárbázis képes volt kiszolgálni a technikai búvárok igényeit is gázkeverékek biztosításával. Az első baleset január 16-án következett be, amikor a 44 esztendős Robert Fox nem emelkedett a felszínre az El Tur/ El Arish roncsmerülőhely felkeresése után. Fox PADI Divemaster végzettséggel rendelkezett, elsodródott a roncstól, miután társának próbált segíteni akinek lebegőképességi gondjai akadtak. Noha keresték az eset után, a felszínen nem találtak rá, négy nappal később viszont már csak élettelen testét találták meg 35 méteres mélységben a roncs mellett. Felszerelését további vizsgálatok céljából eljuttatták a hatóságokhoz.

Január 21-én következett be a második tragédia, amikor a 43 esztendős David Allseybrook került bajba az Abu Nuhas közelében nyugvó Chrisoula K roncsánál.
A férfi saját Buddy Inspiration Classic zárt rendszerű újralégzőjével merült, és nagyjából 45 perc után vesztette eszméletét 10 méteres mélységben, a többi búvár szeme láttára. Már a víz alat megpróbáltak segíteni neki, aztán a felszínen folytatták az újraélesztést, de nem jártak sikerrel. Az ő felszerelését is meg fogják vizsgálni. Az egyiptomi búvár- és vízisport kamara mind a két esetet vizsgálja, a rendőrséggel közösen. Az biztosnak látszik, hogy a két esetnek semmi köze nem volt egymáshoz, egyszerűen fatális véletlenről volt szó.

[ Divernet ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 33. Káplán 2010 feb 02. 14:04  
Nem kellett, akkor most se kelljen.:)

 32. Edka 2010 feb 02. 13:50  
Mi van? Mi van? A zásó szóra azonnal felébredek! Add vissza - vagy mit is köll mondani, téglástul :-))
 31. Káplán 2010 feb 02. 13:03  
Persze. Ásó, permetező, stb .:)
 30. Garfield33 2010 feb 02. 13:01  
Te is kertészkedsz?
 29. Káplán 2010 feb 02. 12:53  
Szakállas vicc. :) Tőlünk is ezt kérdezgették.
A további 28 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

St. Johns, Paradise Reef

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merülés üreg vagy barlangkorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés