Roncsoló
Külföld2/2. oldal
Folytassuk kicsivel szubjektívabb szempontokkal. Ha a számomra legnagyobb hatású roncsokról kellene beszélnem, biztosan említeném a Salem Expresst, ahol egyszer különleges merülésem volt- az egyik búvártárs kis száraz virágokat adott nekünk, hogy a hajózás történetének egyik legszörnyűbb tragédiájának helyszínén jusson eszünkbe a sok áldozat is. Az egyébként sok, nem mesterséges roncsról elmondható, hogy a tenger vagy a háború viharában elsüllyedve emberek végső nyughelyei is lettek, de valószínűleg a Salemnél érezhető ez a leginkább, a sok szétszórt tárgy miatt. A Vörös-tengeren számomra emlékezetes roncs volt a szerintem méltatlanul háttérbe szoruló Carnatic. A máltai HMS Maorinál a történelmi jelentősége miatt volt számomra izgalmas a merülés. Mivel nagyon régen szerettem volna már amforáknál merülni, így aztán az a krétai merülés, ahol rengeteg maradványnál búvárkodtunk, számomra szintén az emlékezetesek közé tartozik.A másik végletet, a legkevésbé érdekes roncsokat egyszerűbb felidézni. Végülis ide lehetne például sorolni a neufeldi kis csónakot (nem kell mosolyogni, hajó volt és víz alatt van, tehát roncs...), bár alatta mindig találni pár megbúvó rákot. Aztán említhetem még azt a hajót, aminek a nevét sem tudom, mert egy névtelen ócskavaskupac volt Tunéziában. Nagyjából hat méteres mélységben úszkáltunk körülötte, a merülés veszélyességére jellemző, hogy az intrósokat is ide vitték le. Szintén nem számít a roncsmerülések csúcsának a déli szafarik tipikus check-dive helye, a Shaab Marsa Alam széthullott szafarhajója. Mi az ellenkező véglet? A legjobb állapotú, teljesen egyben levő roncsok közül a mesterséges roncsok közül beugrik az Alanya mellett merült őrhajó és a máltai P29, a tengernek áldozatul esettek közül a Salem Express vagy a Giannis D. Amikor arra gondolok, hol volt értelme beúszni, akkor szintén a Salemet említhetném, és persze az örök favorit Thistlegorm kihagyása nagy hiba lenne.
A különleges merülőhelyek között kell említenem az egyetlen repülőgéproncsot, amit felkereshettem: az An-2 (azaz becenevén Ancsa) maradványát az egyik kiskunlacházni tóban süllyesztették el, de meg kell mondjam, nem volt az a kifejezetten élvezetes merülés. Méghozzá a látótávolság volt az oka a gondoknak- már ha egyáltalán a távolság szó említhető itt, talán jobb lenne látóközelségről beszélni. A roncs nem volt mélyen, ki is volt bójázva, és amikor pár métert próbáltunk tájolni a víz alatt, rájöttünk, itt bizony a felszínen kell eljutnunk a kiszuperált gép helyéig, ha meg is akarjuk találni. Lemerülés, aztán... Beleütköztem valami kemény, nagy, fém építménybe, és ahogy tapogattam, éreztem a lemezeket összetartó szegecseket. Helyben voltunk! Centiről centire araszoltam, próbáltam kivenni a formákat, és ahol a látás ugrásszerűen "megjavult" 30-40 centisre, még láttam is ezt-azt. Talán nem meglepő, hogy azért én még szeretnék egy kicsivel jobb körülmények között igazán megmerülni egy repülőt... Jó példa volt arra ez a hely, hogy a kis mélység ellenére is lehet egy merülés nehéz. Ahol viszont a kedvező időjárásnak, a roncs helyzetének köszönhetően számomra könnyebbnek, mégis érdekesnek tűnt a merülés, akár beúszás nélkül is, az a Giannis D, a P29 vagy a Salem. Ezeken a helyeken nem kell túl mélyre menni, a roncs viszonylag nagy és épségben van, tehát egy körbeúszás is kifejezetten élménydús lehet.Apropó mélység. Lapozgatva a naplót, azt kell lássam, hogy elvétve csúsztam 30 alá a roncsoknál. Erre nekem magamnak sem nehéz magyarázatot találni: számomra érdekesebb kicsivel sekélyebben, de hosszabban merülni a roncs közelében, mint leúszni mélyre pár percért, aztán fentről bámulni a többi búvárt. Persze mind mást találunk érdekesnek egy roncs merülésében. Van, akit a hajó története, elsüllyedésének körülményei izgatnak, netán meg akarja nézni a karakteresebb alkatrészeit, megérintené a hajócsavart; mások szívesen úsznak be, és van, akit az köt le a legjobban, hogyan népesíti be a tenger élővilága a roncsot. Ezekhez az eltérő elképzelésekhez aztán más merülési stílus illik- aki alaposan körbeúszná a mélyebb részeket is, az nem fog fenn nézelődni. Azt nem hiszem, hogy én hirtelen megváltoznék e tekintetben, de nem is vágyok rá. Amit búvárélményként kaptam a roncsoktól, az így is megmarad, és gyanítom, bőven fogok még acélzátonyoknál merülni az elkövetkezendő években.
GR
(átlag: 5) átlagos nehézségű 
Budapest
