Roncsoló
Külföld2/2. oldal

A másik végletet, a legkevésbé érdekes roncsokat egyszerűbb felidézni. Végülis ide lehetne például sorolni a neufeldi kis csónakot (nem kell mosolyogni, hajó volt és víz alatt van, tehát roncs...), bár alatta mindig találni pár megbúvó rákot. Aztán említhetem még azt a hajót, aminek a nevét sem tudom, mert egy névtelen ócskavaskupac volt Tunéziában. Nagyjából hat méteres mélységben úszkáltunk körülötte, a merülés veszélyességére jellemző, hogy az intrósokat is ide vitték le. Szintén nem számít a roncsmerülések csúcsának a déli szafarik tipikus check-dive helye, a Shaab Marsa Alam széthullott szafarhajója. Mi az ellenkező véglet? A legjobb állapotú, teljesen egyben levő roncsok közül a mesterséges roncsok közül beugrik az Alanya mellett merült őrhajó és a máltai P29, a tengernek áldozatul esettek közül a Salem Express vagy a Giannis D. Amikor arra gondolok, hol volt értelme beúszni, akkor szintén a Salemet említhetném, és persze az örök favorit Thistlegorm kihagyása nagy hiba lenne.

Apropó mélység. Lapozgatva a naplót, azt kell lássam, hogy elvétve csúsztam 30 alá a roncsoknál. Erre nekem magamnak sem nehéz magyarázatot találni: számomra érdekesebb kicsivel sekélyebben, de hosszabban merülni a roncs közelében, mint leúszni mélyre pár percért, aztán fentről bámulni a többi búvárt. Persze mind mást találunk érdekesnek egy roncs merülésében. Van, akit a hajó története, elsüllyedésének körülményei izgatnak, netán meg akarja nézni a karakteresebb alkatrészeit, megérintené a hajócsavart; mások szívesen úsznak be, és van, akit az köt le a legjobban, hogyan népesíti be a tenger élővilága a roncsot. Ezekhez az eltérő elképzelésekhez aztán más merülési stílus illik- aki alaposan körbeúszná a mélyebb részeket is, az nem fog fenn nézelődni. Azt nem hiszem, hogy én hirtelen megváltoznék e tekintetben, de nem is vágyok rá. Amit búvárélményként kaptam a roncsoktól, az így is megmarad, és gyanítom, bőven fogok még acélzátonyoknál merülni az elkövetkezendő években.
GR