»» ««

Submarine, 2009 szeptember

Egyéb

Szokásunkhoz híven a magazin legfrissebb számának lapindítóját és a tartalomjegyzékét közöljük.

Cousteau kapitány a hetvenes évek elején fantasztikus, regénybe illő jóslattal lepte meg a világot: a következő évezredben az emberiség két csoportra fog elkülönülni, egyikük megmarad szárazföldi embernek, másik részük vízi emberré válik. Az utóbbiak egész életüket a tengerben töltik. A jövendölés beteljesülése egyelőre még várat magára, de mi, megszállott búvárok - ha nem is egész életünket, de - minél több időt szeretnénk a tengerek, tavak varázslatos közelségében tölteni és új felfedezésekre szert tenni.

A felfedezés varázsa hajtotta lapszámunk szerzőit is, akik ezúttal sem fukarkodtak a kalandvágyban. Kocsis Kenéz és Gáll József Mauritius elképesztő dzsungeleit járták be, de feltérképezték a víz alatti világot is, érzékletes merülőhely-leírásaikkal olvasóinkhoz is közelebb hozva ezt a távoli szigetet.

Adamovszky István "Castroföldre" látogatott, hogy beleszippantson a hamisítatlan kubai életérzésbe, a rum, a szivar és a szamba mámorába. A merülési napló természetesen a búvárélményekkel sem marad adós. Búvároktató szerzőnk egy másik írásában a nitrox használatának előnyeiről is értekezik.

Molnár Attila kémia ismereteinket bővíti ki a tengerek sótartalmának elemzése kapcsán, s egyúttal egy új üzleti lehetőséget is felvázol a vállalkozó szelleműeknek.

Násfay Béla az Elphinstone partjainál tapasztalt új jelenségről tudósít, miszerint rendkívül elszemtelenedtek és agresszívvá váltak az ottani longimanusok. Mostanság tigriscápák is felütötték fejüket a környéken, így aztán végképp nem árt az óvatosság és a körültekintő viselkedés. Ennek, és a júniusi sajnálatos búvárbalesetnek a kapcsán dr. Elter Tamás hívja fel mindannyiunk figyelmét az óceáni fehérfoltúval való randevúk "szabályaira", hogy tudatában legyünk a ragadozókkal való találkozás veszélyeinek.

Szólunk búvárjelöltjeinkhez is, amikor az első osztályba, egy kezdő, nyílt vízi búvártanfolyamra invitáljuk őket.

Az ausztráliai Kija Blue kristálytiszta vizével méltán ejtette ámulatba a barlangi búvárokat. Schütz Gabriella enged betekintést a nem mindennapi felfedezésbe és az expedíció életébe.

A magyar vizek bemutatását Tokaj környékén folytatjuk Czakó Ádám segítségével, aki Botkő, Erdőbénye és Tarcal tavaiba kalauzol bennünket.

Volner Miklós egy várandós csikóhalpapával való meghitt találkozását meséli el, Ábel László pedig egy sokak számára ismeretlen veszélyről, a rákok tömeges elszaporodásáról készített összeállítást.

Herold István

SUBMARINE Búvármagazin X. évfolyam 3. (45.) szám 2009 szeptember-november

6 Zöld és kék - Búvárélmények Mauritiuson és Reunionon
14 Érdekességek Neptun isten birodalmából - Neptun isten sótartója
16 Lenne kedved búvárkodni tanulni? - Az első osztály
26 Nitrox a bombajó koktél
22 Kija Blue - az ausztráliai kincsesbarlang
30 Édesvizeink - Tokaj környéki "tengerszemek"
34 Merülési napló - Kubát érezni kell
40 Szafarihajó a Vörös-tengeren
41 Elphinstone újratöltve
44 Fókuszban az óceáni fehérfoltú
50 A várandós csődör
52 Folyók, tavak rákveszélyben
56 Irodalmi ásatások búvároknak - "Búvárkalandok"
58 Kishírek a nagyvilágból (divecenter.hu rovata)
60 X. Búvárfotós Országos Bajnokság
66 Ízelítőkövetkező számunk tartalmából


Merülőhelyek

Little Brother / Small Brother

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés