»» ««

Önkéntes tisztítók Izlandon

Külföld

A szigetország egyik legnagyobb víz alatti látványosságánál dolgoztak a búvárok.

(C) Bodvar EggertssonKülföldön is sok embert mozgatnak meg az önkéntes búvárok bevonásával zajló környezetvédelmi események. Az izlandi eseményről azért adunk hírt, mert igazán különleges merülőhelyen volt szükség a víz alatti takarítóbrigádra. A sziget északi részén levő Eyjafjördur fjordban található termálvizes "kéményeket" kellett rendbetenni.

Az 1997-ben felfedezett kéményeket a hideg vízben 70 méteres mélységben feltörő hőforrásokból kiváló anyagok építették. A forró, 75 fokos víz a kémények tetején jön ki, és e kéményekből a legmagasabb 45 méter magas. A Nature magazin 2006-ban írt ezekről a kéményekről, és a világ legkülönlegesebb víz alatti termálvízforrásai közé sorolta őket. 2007-től a hely pedig az első és mindmáig az egyetlen víz alatt levő védett természeti érték lett Izlandon.

Ahogy híre ment ennek a különlegességnek, egyre több és több búvárt vonzott, így a takarítás egy idő után elkerülhetetlenné vált. A munkában résztvevő búvárok egyik, Erlendur Bogason arról beszélt, hogy a kémények az egész világon egyedülállónak számítanak, ezért nem szabad, hogy beszakadt kötelek, horgonyok és szemét csúfítsák el őket. Bogason szerint az sem ártana, ha a helyi halászok is igyekeznének megismerni ennek a helynek a jelentőségét, és ennek megfelelő elővigyázatossággal dolgoznának a környéken.

A búvárok természetesen ingyen vettek részt a projektben, aminek további költségeit az izlandi környezetvédelmi ügynökség mellett cégek és a helyi önkormányzatok finanszírozták.

[ IcelandReview ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Izland-ról.

Merülőhelyek

Nelivaru Thila

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 26m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelymantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés