»» ««

Újabb floridai gázolás

Külföld

Motorcsónak sebesített meg súlyosan egy búvárt, egy alig egy hónapja bekövetkezett baleset után.

A Key Largo közelében merülő búvár, az előírásoknak megfelelően zászlóval jelezte a felszínen a merülés helyét. A 66 éves férfit a felszínen lebegve találta el a nagy sebességgel haladó motorcsónak, de azt a baleset bekövetkezésekor nem lehetett tudni, hogy cserbenhagyás történt, vagy nem vette észre a csónak vezetője, mi történt.

Az áldozatot két testvére juttatta partra, ahonnan azonnal kórházba szállíttották. Bár a sérülések súlyosak voltak, de nem életveszélyesek. A két hajócsavar mind a két lábszárán mély vágásokat ejtett. A tanúk egyértelműen állították, hogy kinn volt a zászló, amit a többi vízi jármű nem közelíthetett volna meg 300 lábnál (100 méternél) jobban, és a búvár nagyjából 100 lábra (30 méterre) emelkedett attól fel.

Az eset azért is kapott nagyobb figyelmet, mert alig egy hónappal korábban, januárban egy 26 éves férfi mind a két lábát elvesztette egy hasonló baleset következményeként. Barátai és a helyi búvárok egyöntetűen a hajótulajdonosokat okolták, akik gyakran nem veszik figyelembe a búvárzászlókat, pedig a Florida Keys népszerű merülőhelyek sokaságával büszkélkedhet.

Bár nyilván a szabályozás áttekintése lett volna a leginkább hatékony megoldás, ugyanis a népszerű floridai vizeken semmilyen képzéshez vagy jogosítványhoz nem kötik a hajóvezetést, egyfajta civil szerveződésként a búvárok kisebb demonstrációkkal akartak eredményt elérni. A búvárok közösségében sem volt egyértelmű a támogatása a mozgalomnak, mert a korábban floridai cápaetető túrákat szervezők cégek közül többen nem álltak mögé, arra hivatkozva, hogy "minden szabályozás rossz", amivel valószínűleg a cápaetetést tiltó szabályokra is céloztak.

A CDNN szerkesztője, Freeman Washington szerint a hajóvezetésre való alkalmasság nem a hajó megvételével válik egyértelművé, hanem azzal, ha valaki képes valóban biztonságosan vezetni azt. Személyes véleménye szerint amíg nem változnak alapvetően az előírások, a biztonságukat féltő búvároknak érdemes meggondolni a floridai búvárkodást.

[ CDNN ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Amerikai Egyesült Államok-ról.

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Chrisoula K Wreck (Marcus)

Egypt, Red Sea

4/6 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés