Cápák a mosógépben
Utazási élmények3/4. oldal
Három jól megkülönböztethető és jócskán eltérő stílusú merülésre van itt lehetőség. A merülőhelyek jellege egyben meghatározza a merülés módját is. Vegyük csak sorban!Az első tipikus hely a kandhoo. A maldívi merülések igazi különlegességét az áramlások adják. Az apály-dagály váltakozásával a víz folyamatosan áramlik hol erre, hol meg megint erre. Az északkeleti monszun idején keletről, a délnyugati esetén nyugatról jön a víz. A szerencsés eset az, ha az atoll belseje felé, mert akkor a végén nem kell attól tartanod, hogy a nyílt óceánon találod magadat- tehát most foglalkozzunk csak ezzel az iránnyal. A víztömeg áramlás közben nekiütközik az atolloknak, és -főleg azoknak a külső, nyílt óceán felőli oldalán- nem kevés energiával át kellene buknia az azt szegélyező, vízfelszín közeli korallgyűrűn. Persze a víz okos, és keresi azt a helyet, ahol könnyebben áramolhat: ezek a helyek a csatornák. Szélességük 50-200 méter, mélységük 25-30 méter a torkolatban. Az atoll külső szélénél, ami egyben az egész fennsík széle is, egy hirtelen letörés következik, gyakran sok száz méter mélységbe. Ezen a párkányon a legnagyobb a víz sebessége. A helyiek négyes skálán mérik a sodrás erősségét: könnyű, közepes, erős és OMG. Ez utóbbi az Oh My God rövidítése.
Az itteni merülések a következőképpen zajlottak le: a torkolattól 50-100 méterre a nyílt vízen üres jackettel ugrás, aztán minél gyorsabb süllyedés, hogy elérd az előbb említett peremet. Ha ez nem sikerül, akkor elszálltál- az áramlás bevisz a csatornába és onnan vissza nem nagyon tudsz jönni és elszalasztottad a lényeget. Ha elérted a párkányt, megkapaszkodsz egy sziklában, és megpróbálod rögzíteni a direkt erre a célra kitalált reef-hookot, amit már menet közben érdemes kézben tartani.
Ettől kezdve már csak lógsz a kötélen és lebegsz esetleg kapaszkodsz, és nézed az áramlatban fel-alá vitorlázó szürkéket, fehérúszójúakat, barrakudákat, egyéb halakat. Akár a madarak a szirtfokok szélénél, a cápák is mozdulatlanul vitorláznak igen nagy sebességgel, majd visszaküzdik magukat (igen, gyakran komoly munkával) és kezdődik minden elölről. OMG esetén, ha oldalt fordulsz, a szádban remeg az automata, a víz lekaphatja a maszkodat, a lámpákat, vakukat simán hátrahajtja és a kamerát csak két kézzel tudod megtartani. A társak vízszintesen vágtató buborékain látszik az akár 5-6 m/s sebesség! Ha az ember megszokta ezt a merülési stílust, nagyon lehet szeretni, de elsőre kicsit ijesztő és semmiképpen sem való kezdő búvárnak.Ha úgy döntöttél, hogy továbbállsz, mert fogy a levegőd, vagy közeleg a dekó, akkor kiakasztod a horgot, ami néha egészen komoly fizikai erőkifejtést igényel, majd indul a nagy utazás. Előtte azért érdemes hátranézni, nehogy mögötted egy búvár, vagy korall legyen, mert suhansz, mint az ágyúgolyó. Én főleg nagyon vigyáztam, mert shortyban voltam ugyebár... Irány a nagy mozis-repülés, ami közben azért figyelni kell az úgynevezett mosógép-effektusra is. A csatorna szélei, illetve a közben található sziklák megforgatják a vizet, ezért könnyen előfordul, hogy az addig 6 méteren utazó búvár hirtelen 18-on találja magát- majd aztán ugyanez fordítva. Mindez nagy buli, de egy rossz, bedugult füllel, no meg főleg kevés levegővel veszélyes is lehet. Ha elég sokáig élvezed az utazást, akár 2 kilométerre is eljuthatsz ám szerencsére ez nem gond. A hajó személyzete majdnem pontosan tudja, hol fogsz felbukkanni- van már némi rutinjuk. A sárga bója használata kötelező, bár a viszonylag sima vízen észrevennének anélkül is, de így biztosabb, nem beszélve az esetleges hajóforgalomról.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
