»» ««

A Maldív-szigeteken is védenék a cetcápákat

Környezetvédelem

Egy tudományos program indult a szigetek közelében élő cetcápák életének vizsgálatára.

A kis szigetekből álló országban még csak most tették meg az első lépéseket egy olyan folyamatban, aminek a végeredménye egy védett övezet kijelölése lehet. A kormányzat által is támogatott kezdeményezés mögött biológusok, hivatásos búvárok és a helyi közösségek képviselői vannak.

A Maldív-szigetek már hosszú évek óta ismertek arról, hogy a találkozás szinte egész évben lehetséges a cetcápákkal, és van olyan hely, ahol különösen gyakori a hatalmas állatok előfordulása (elsősorban a South Ari Atoll). Ezeken pedig sok, turistával tömött hajó forduló meg.

A Maldív-szigetek cetcápa kutató programját életre hívó helybeli biológusok célja az, hogy szervezetté és ellenőrzötté tegye ezeket a túrákat. 2006 óta a csoport folyamatosan vizsgálja a populációt és a cetcápák viselkedését, többek között fényképes azonosítást vagy jelölési rendszert alkalmazva.

Eddig nagyjából száz egyedről szereztek információt, és követték mozgásukat is az atollok körül. Minden találkozásról adatot gyűjtenek, mert azt gyanítják, hogy az évszakokhoz köthető vándorlás a fő táplálékforrás után minden egyes régióban végül egy viszonylagosan kicsi területben végződik. A hosszú távú cél az, hogy védett területeket lehessen kijelölni, ahol a cápákkal úszási és hajózási tevékenységeket szabályozzák, és a cápák védettséget élveznek a nyílt tengeri halászati tevékenységet végzőkkel szemben. A 2008 végén tartott találkozón megvitatták a cetcápák védelmének lehetséges módozatait, és a hajók számára követendő viselkedési normákat.

[ DIVE ]
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

Zenobia wreck

Cyprus

7/7 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 41m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésroncs merüléshomokos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben földközi tengeri muréna legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés