»» ««

Bali körutazás 2008

Utazási élmények
7/8. oldal


TTT szobánk
Utunkat folytatva átküzdöttük magunkat a forgalmon, hogy eljussunk az utolsó búvárhelyre, igen, Tulamben. Hogy lehetne kihagyni Bali búvártúrából? Sehogy, butaság is lenne.
Tulamben a település nagyjából a nulla és a zéró között van, sokat ne várjunk tőle, szót nem érdemel. Mi egy ismerősünk (Misa) volt munkahelyét, a magyarok által már ismert és akkor frissen felújított Tauch Terminal-t látogattuk meg, amiről már volt egy cikk, itt olvasható. Nagyon megkedveltük ezt a kis oázits is, és bár Indonéziát már többször megjárt csíkosmacska olvtársunk drága úri huncutságnak titulálja mind az ott merülést, mind a lakást és étkezést, én nagyon nem bántam meg, hogy oda vetett a sors. Csodálatos környezet, tökéletesen felszerelt és kialakított szinte lakosztály szintű szállás, hihetetlen profi kiszolgálás, és szuper konyha. Először még próbálkoztunk a kinti éttermekkel, de egyrészt nem voltak annyira olcsóak, másrész a kaja kevés volt és minőségileg is gyenge. Amikor minimális felárért cserébe nem az útmentén a kamionok által felvert porban hanem egy pálmafás zöldövezetben, nagyobb és finomabb ételt kap az ember- nem volt kérdés, hol vacsorázzunk az egy hét alatt, reggeli az árban, ebédre meg mindig valami egyszerűt ettünk.

NITROX - ingyen
Nagyra értékeltük búvár szemmel az unlimited merülést és a nitrox for free szolgáltatást, ez a jövő, sőt, sok helyen szerencsére a jelen. A közel hatvan fős személyzet profi, akik mind a mi kényelmünk kiszolgálására várnak. Tipikus kép Tulambenben, hogy az asszonyok a fejükön két palackkal baktatnak a merülőhelyre, a búvárok pedig kényelmesen sétálnak. Európai szemmel kicsit fura elsőre, nők cipekednek- de ebből élnek, és itt ez a rend.

Az egész bázis egy komplett egészet alkot, gyakorlatilag nincs miért kimozdulni onnan, és bent is minden kéznél van. Saját teraszon saját nyugágyak, pár lépésre medence, bár, étterem, hangulatos sétány vezet az ápolt gyepen át. Kérhetünk mindenféle masszázst és egyéb wellness szolgáltatást ha meghúzta a hátunkat a palack, tanfolyamozhatunk, mindent kerten belül. A búvárbázis sincs távolabb 20 lépésnél, ahol korlátlan merülés, ingyen nitrox vár nonstop. Csak beírja az ember a szép nagy táblára, hogy mikor tervezi a merülést, hová, és kell-e bármi extra neki, aztán megy. Ha tetszik napi akármennyiszer kicsi sétával. Fotóz, megnéz, máshogy kéne, séta vissza 20 lépés, be a vízbe, megfotóz jól. Menyország! Étteremben jól főznek, ja és van wifin internet, hogy a világ kevésbé szerencsés részeivel is tudja tartani az ember a kapcsolatot - most őszintén, mi a fene hiányozna az embernek itt? Semmi, de tényleg semmi, nehéz is volt egy hét után elhagynunk a bázist.

Tulamben víz alatt
Tulambenben gyakorlatilag három merülőhely van
, a Liberty roncs, a Coral Garden és a Drop off, illeve némi hajózással a Seraya és még pár hely, ám ezeken simán el lehet merülni bármennyit. A bázisról buszozás után elérhető Nusa Penida és a Padangbay közelében lévő Gilik is. Az elsőkről már részletesen írtam, a gili szigetecskéket nem merültük, áramlásos és ennek megfelelően mola-mola és cápás helyek.
Mivel a merülésen és a TTT-n kívül nincs mit mondani a településről, ezekről pedig már írtam külön cikkben, ugorjunk egy hetet. A búvárkodás számunkra véget ért a Tauch Terminál-lal, innen az irányt a turistaövezet felé vettük ismét. A tengerparti úton meglátogattuk a denevér templomot és az elefént templomot, lásd fent.

A célunk Ubud városa volt, ami a sziget déli-közepén található, lásd térkép. Szállásunk egy belvárosi, a főutcáról nyíló motel lett, az Adi Cottage. Nincs igazán tapasztalatunk a város többi szállásával, és ne feledjük a Zen és a TTT után érkeztünk, ami igazán magasra tette a mércét, de egy hatalmas csalódás volt. Hangulatos kert, kis medence, szobrok, ez rendben van, de a szoba az... csak a csótány hiányzott, lelakott a legjobb szó rá. A reggeli a szoba árában van, de aki időre megy, az áldozza be- laza 45 perc volt mire megjött a jobbára háromféle egyszerű verzióból választható reggeli. Néhány napot voltunk itt, és nem bántuk, hogy vége volt, de legalább megkönnyítette Bali elhagyását a szállás. Ja, van ingyen net, igaz lassú, mint a csiga, de legalább ingyenes.

Az írás a következő lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 8. Garfield33 2010 jan 19. 22:36  
Oké, te vagy az első, de szerkesztők nem kaphatnak belőle.
Így gyövök én!
 7. Kékbálna 2010 jan 19. 22:33  
Ha csak gondoltam rá, bögre?
 6. elche 2010 jan 19. 22:33  
Akkor én kapom, én jóval korábban olvastam mint ti.:)
 5. Garfield33 2010 jan 19. 22:29  
Köszi, küldheted.
(én már napközben említettem, privátban)
 4. Bunny 2010 jan 19. 22:25  
Simán.
A további 3 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Yolanda Wreck / Reef

Egypt, Red Sea

6/11 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) nehéz körülmények
max: 39m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merülés roncs merülés rakománynyílt vízi fajok korallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés