»» ««

Bali búvártúra, hasznos információk

Utazási élmények
4/6. oldal


Az első hét sajnos hamar elszállt, két régiót kipipálhattunk. Könnyes búcsú Vikitől és a többiektől. Reptéri visszfuvar helyett a bázis mikrobusza átdobott bennünket Pemuteran falucskába, ahová a szállást foglaltuk, és ahonnan Menjangan szigetét indultunk meghódítani. Hosszú út volt, végig a sziget északi partján.
Hotelünk az Aneka Bagus volt, kicsit magasabb árfekvésű, de erre kevesebb a turista és a búvár, kevesebb a szállás is.
A recepción kértünk segítséget, ajánlanak-e egy bázist. Négy éjszakára foglaltunk szállást, mert azt tudtuk, hogy három nap minimum kell, hogy végigmerüljük a kis szigetet, de konkrét bázisra nem jelentkeztünk be előre. Segítettek. Alig kezdtünk kipakolni, amikor a szobánk ajtaján egy jávai srác kopogott. Yoyo, a bázisvezető volt. Beinvitáltuk, majd korrekt előadást tartott magáról, a bázisról, a merülőhelyekről, hozott árlistát is. Meggyőzött bennünket, megállapodtunk, hogy másnap reggel a szálloda előtt vár a mikrobusza. Pontosan így is történt.
Előbb a bázisára mentünk, ami a családi háza udvarán egy melléképületben volt. PADI 5*, közben az udvaron a család, gyerekek rohangásztak mindenfele, és előkerült egy balinéz guide is, Ketut. Izgultunk, hogy tényleg lesz-e a többieknek megfelelő méretű bérelt cucc, de volt. Egyébként nem ijedtünk meg, látszott a srácon, hogy megbízható, tuti ismeri a terepet, azon meg, hogy a bázisa lepukkant, gyorsan túlléptünk. A cuccok kosarakba kerültek, azok meg a mikrobuszba. 15 perces transzfer a "kikötőig", ami egy szakadt móló, szakad halászladikokkal. Szélesebb hajók voltak, mint a jukungok, kis motorral, fedett résszel, amit értékeltünk, hiszen jó 30 perc volt az út Menjangan szigetéig a lélekvesztőkkel. A kikötőben nagy a sürgés-forgás, felszerelésünket bepakolták a hajókba. Itt is járt az ellátás a merülések között: víz és ebéd.

A sziget aprócska, körbe 6 merülőhely. Ki is lehet menni rá, mi ezt tettük merülések között. Erdő és templomok a látnivalók a szárazon. A merülések felkerültek az adatbázisba, felejthetetlen volt mindegyik! Rengeteg pygmyt láttunk, igaz, Ketut ösztönözve volt sörrel és némi borravalóval minden egyes példányért. ő mutogatta is teleszkópos antennájával elég sűrűn őket! Gyönyörű falak csodaszép gorgóniákkal, tobzódott az élet, látszik, hogy lényegesen kevesebben merülik, mint Bali más helyeit.
Pemuteran környékén nemcsak itt lehet merülni, hanem a partról is. Itt található a híres Secret Bay is, mi azt sajnos nem kerestük fel.
Merülések után hajózás vissza a kikötőbe, a helyiek pakolnak és cipekednek. Irány a bázis, ahol Ketut pakol, és megígéri, hogy mindent elmos, és másnap reggelre minden be lesz pakolva. Így is tett, minden nap. Délutánonként kirándultunk a közeli nemzeti parkba, vagy templomot néztünk és meglátogattunk egy gyöngykagyló farmot is, ahol körbevezettek bennünket és bemutatták a technológiát. Gyöngyöt nem vettünk, viszont én megkóstoltam a nyers kagylót ... Kellemesen és szintén gyorsan eltelt ez a négy nap is. Elszámoltunk Yoyoval és a szállodával. Sajnos, a bázisnak nincs honlapja- ez gondolom nem meglepő, pedig igazán jól szórakoztunk, élveztük a merüléseket!

Itt a búvárprogramunk be is fejeződött. A felszerelést gondosan becsomagoltuk. Időnk felét töltöttük csak el ugyan, de a másik felét a sziget bejárására szántuk. Persze, merülhettünk volna többet is, de higgyétek el, a sziget legalább annyira varázslatos, mint a víz alatti világ körülötte!

Az írás a következõ lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anchor Bay / Popeye Village

Malta

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely tengeri füves élőhelyföldközi tengeri muréna

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés