»» ««

Delfinkatonák

Egyéb

Az intelligens tengeri emlősök katonai alkalmazását a hidegháború éveiben mind a két fél tervezte.

Értelemszerűen az amerikai kísérletekről tudunk, tudhatunk meg többet, a szovjetek, majd később az oroszok titkolózása katonai ügyekben közismert. Nem tudjuk, pontosan hol, mennyit és milyen céllal képeztek ki az állatokból, sem azt, hány katonai misszióban vettek részt, de az biztos, hogy dolgoztak a témán.

Az USA haditengerészetében az ötvenes évek legvégén merült fel annak a lehetősége, hogy tanulmányozni kellene a delfinek adottságait, egyrészt a természetes szonárrendszert, másrészt a gyors haladást akarták elemezni. A cél világos, a katonai célú szonárokat akarták javítani, illetve bíztak benne, hogy olyan új anyagokat és formákat tudnak kikísérletezni, amelyek felhasználásával hatékonyabb és gyorsabb hajókat, torpedókat állíthatnak elő.

1962-ben viszont az is felmerült a több évi közös munka után, hogy a delfinek meglepően magas szintű intelligenciáját is a hadviselés szolgálatába lehet állítani. Nem csak palackorrú delfineket képeztek, de belugákat, sőt, fókákat is. 1967-re öt kiképzett delfin volt a haditengerészet birtokában, és már akkor felmerült, hogy akár Vietnamban is be lehet vetni őket. Alapvetően kettős feladatra trenírozták az állatokat: aknakeresésre illetve idegen búvárok megtalálására.

A kiképzést vezető James Fitzgerald ajánlotta a delfineket a haditengerészet magas rangú tisztjeinek figyelmébe mint "tengerészeti fegyverrendszert". Úgy fogalmazott, hogy "önálló meghajtással és fedélzeti komputerrel rendelkező jármű ami műveleti célokra felhasználható, egyszerűen csak be kell programoznunk". Állítása szerint a teszteken száz százalékosan teljesítettek a delfinek, akik a vízben úszó búvárok szájából kiütötték a reduktort vagy a felszínre tolták őket. Ezután meg kellett ütniük a közelben levő bóján egy jelzőeszközt. Nagyon fontos volt, hogy a szabadságuk korlátlansága ellenére szinte mindig visszatértek a delfinek a bázisra.

1968 után Fitzgerald szerződését nem újították meg, és a haditengerészet saját, titkos munkába kezdett. Annyi bizonyos, hogy 1970-71-ben öt delfin teljesített szolgálatot Vietnamban, Cam Ranh Bay kikötőben, feladatuk az ellenséges búvártevékenység elleni harc volt, búvárokat kerestek és az általuk elhelyezett aknákat. Bár még mindig titkosak az információk, vannak, akik azt gyanítják, hogy a delfinekkel aknákat is elhelyeztettek. Felröppentek hírek arról is, hogy a delfineket nem csak a búvárok megtalálására, de megsemmisítésére is kiképezték. Ezzel kapcsolatban olyan teóriák láttak napvilágot, hogy a delfinek orrára szerelt tűkben méreg volt, illetve hogy ezzel a tűvel robbanó hatású széndioxid patront szúrtak a búvárba, de a haditengerészet ezeket az állításokat mindig tagadta. Állítják, soha nem tanítottak be delfint emberek elpusztítására.

1987-ben újra a hadszíntérre kerültek a delfinek, hat palackorrút helyeztek át a Perzsa-öbölbe. Víz alatti felderítés és keresés volt a dolguk, de ezúttal is titkosították az adatokat. A hírek szerint ezúttal nem voltak igazán eredményesek, kevésbé alapos volt a kiképzésük, és a legtapasztaltabb hím hamarosan a megérkezés után elpusztult egy baktériumfertőzés miatt.

Bár a hidegháború végével, 1992 után jelentősen csökkentették a programok költségvetését, továbbra is több tucat delfin és fóka szolgál a haditengerészetben, 2003-ban Irakban vetettek be néhányat Um Qasr kikötőjének védelmére, míg Bahreinben fókák állomásoztak ilyen céllal. A "leszerelt" delfineket gyakran szállították élményparkokba, mind az amerikaiak, mind a szovjet delfinprogram örökösei, az ukránok így helyezték el az állatok többségét, sok éves hűséges szolgálatuk után. Természetesen a természetvédő szervezetek sem ezt, sem a katonai célú programokban való részvételt nem tudják elfogadni, de gyaníthatóan még most is zajlanak titkos kísérletek.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. Grelex 2008 feb 22. 10:31  
Szerintem is, az ember (kisbetűvel, mint nemecsek) eredendően rossz !
Én is régen olvastam. Meg is keresem ismét !
 4. Luciferin 2008 feb 22. 10:20  
... és igazuk is volt. Az ember tényleg nem jó. Néhány oldal múlva fel is robbantanak két delfint, akikről azt hiszik, hogy Fa és Bi.
De régen is olvastam már ezt a könyvet. Pedig kár.
 3. Bunny 2008 feb 22. 10:07  
Az iraki dologról lehetett is olvasni annó.
 2. Grelex 2008 feb 22. 09:54  
"
Robert Merle: Állati elmék

Egy kis szünet után Bi azt mondta:
- Most nem beszélek többet, most úszom.
- Mondj egy szót angolul.
- Nem.
- Miért?
- Nem akarok többé az emberek nyelvén beszélni.
- Én sem - mondta váratlanul Fa.
- Miért? - kérdezte Sevilla Fához fordulva.
Fa nem felelt.
- Miért, Bi?
Bi ránézett előbb a jobb, aztán a bal szemével.
- Miért, Bi?
Jó néhány másodperc eltelt, mielőtt Bi válaszolt volna. Furcsa, de amikor rászánta magát a válaszra, már nem fütyült. Mit sem törődve a szembeszökő ellentmondással, emberi nyelven beszélt. Talán azt akarta kifejezni, hogy nem felejtett el angolul: csak azért nem beszél, mert nem akar.
És Bi sipítva, orrhangon, de nagyon tisztán és érthetően mondta:
- Az ember nem jó.
Ezzel hátat fordított, és úszni kezdett, körben az öbölben; Fa nem tágított mellőle.

"
 1. Grelex 2008 feb 22. 08:06  
Robertz Merle: Állati elmék.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés