»» ««

Filmesztétika búvároknak

Fotózás
1/2. oldal

Azt hiszem, közeli ismerőseim már nagyon unják, amikor magyar műkedvelő búvárfilmesek alkotásainak vetítése során az első pár másodperc után rosszallóan dünnyögök.

Gyakorlatilag úgy fest, mint ha a hazai filmesek szinte semmilyen ismerettel nem rendelkeznének a filmesztétikával kapcsolatban - ha nem így lenne, talán nem csak áttűnést használnának vágás helyett. Reményeim szerint ezzel a segítő szándékú írással sikerül gondolatokat ébresztenem az érintettekben.

Bár alapszabályként jól hangzik, hogy a filmezést megtanulni elsősorban úgy lehet, ha az ember sok filmet néz, azért az emberek többsége számára ez nem elég. (Talán ez az, ahol először észrevehető az igazi tehetség. De a tehetség még önmagában meglehetősen kevés.) A filmezésről, filmkészítésről néhány szakkönyv elérhető magyarul is, idegen nyelveken pedig nagyon sok. Különös, ha az az ember, aki többszázezer forintot költ víz alatti kamerára, az ezt a kevés többletkiadást viszont már sajnálja. Pedig le kell szögezni, hogy bármily tehetséges is az ember, utólagos korrekciókkal már nem lehet helyrehozni az alapkoncepció hibáit - ha egyáltalán létezett bármiféle koncepció.

A filmezést ugyanis át kellene hatnia a tudatosságnak. Gondoljunk csak bele, hányszor előfordul, hogy még olyan nagy költségvetésű filmek sem tudják lekötni a figyelmünket, és nagyjából másfél-két perc után már át is kapcsolunk egy másik televíziócsatornára, ha nem tetszik, amit addig láttunk. Aki pedig filmet csinál azt szeretné, ha az lekötné a nézőt az elejétől a végéig, sőt, akár többször is megnézné. Két megoldás lehetséges: vagy a filmnek kell rövidebbnek lennie a már említett másfél percnél, vagy pedig jót kell csinálni. Az előbbi feltétel a véleményem szerint túlságosan korlátozza az alkotó mozgásterét, de be kell valljam, láttam már olyan filmet, ami aligha ért meg ennél hosszabb időtartamot. De azért érdemes valóban megfontolni azt, hogy könyörtelenül, tényleg a legjobb képeinket felhasználva aránylag rövidebb, 5-8 perces filmet készítsünk, ha a felvett anyag és a téma annál hosszabbat nem bír el.

Természetesen először, még jóval a filmezés előtt el kell döntenünk, mi a célunk, ugyanis ez alapján kell kiválasztani a technikát és a filmkészítés módszerét. Csak annyit szeretnénk, ha irigykedne ránk minden barátunk, mert igenis cetcápával merültünk? Ennek igazolására elég a digitális fényképezőgép, ami képes mozgóképfelvételt is csinálni. Szűk baráti társaságunk és családunk számára szeretnénk rövid hangulatfilmet összeállítani? Egy videokamera, egy tok, és egy számítógépes vágóprogram elegendő lehet. Alkotásunkat szemlére szeretnénk nevezni, nagyobb közönség előtt vetítenénk? Ide már nem elég a nagyon amatőr technika és felfogás. Nem lehet minden egyes vetítés előtt kiállni és szabadkozni, hogy ez csak első próbálkozás, no meg nem állt rendelkezésre a megfelelő technika, és így tovább. Ez nagyjából azt sugallja, hogy "megnézheted ugyan a filmet, de felesleges, mert még szerintem sem nagy durranás - ha jót akarsz látni, ott a NatGeo". Jó belegondolni abba is, hogy az olyan hangulatfilmek, amik elsősorban a túrán résztvevő búvárok számára készültek, és hosszú perceken át vidám, hülyéskedő, táncoló embereket mutatnak be a víz alatti felvételek mellett, a nyilvános vetítéseken szinte soha nem aratnak, nem arathatnak komoly sikert, hiszen a nézőknek nem fűződik semmiféle élményük a túl személyes jellegű jelenetekhez.

Amennyiben a célunk az, hogy a szó szebbik értelemében vett filmet készítsünk, először is tisztában kell lennünk a használt felszerelés korlátaival. Nem kell például ecsetelni, hogy mire lehet menni külső lámpa nélkül a mélységben, érdemes felidézni, mennyire idegesítő lehet, ha pont egy izgalmas felvétel közben kezd el utánállítani az autofókusz, és így tovább. Alapszabály az, hogy ami nincs a felvételen, azt nem is lehet megmutatni. A másik alapszabály pedig, hogy bármennyire fáj is a szív, mégis ki kell hagyni azokat a jeleneteket, amelyek rosszul sikerültek - akármi is van rajtuk. A néző könyörtelen, az életlen, túl sötét képeket akkor sem szereti, ha azokon valami roppant izgalmas dolog (lenne) látható.

Aki tudja, mit szeretne, a technikát is biztos kézzel kezeli (no meg a búvártudásnak sincs híján), elkészítheti a film előzetes tervét. Tudom, nem lehet előre tervezni azt, hogy a majd a harmadik nap első merülésén megjelenik az a két manta, és egyenesen a kamera felé fognak úszni, de sok dolgot azért igenis előre lehet tudni. Ismerjük például a túra jellegét. Egy hét szafari a Vörös-tengeren, 18-20 merüléssel, vagy két napi kihajózás Horvátországban négy merüléssel? Korallkertekben úszás vagy bálnales? Ha tudjuk, mi vár ránk, sokkal inkább fel tudunk vázolni egy előzetes tervet. Tegyük fel, azt gondoljuk ki, hogy a szafari hangulatát bemutató filmet készítünk, aminek csak egy részét képezik a víz alatti felvételek. Ebben az esetben szorgalmasan dolgoznunk kell a felszínen is. Ha viszont csak a víz alatti élővilág az érdekes a számunkra, kár az esténként söröző búvártársakra pazarolni a kazettát, sőt, még a víz alatt is ügyelni kell arra, hogy minél kevesebb integető búvár kerüljön a képbe. Amennyiben nem veti valaki papírra az elképzeléseit, legalább rövid, címszavas formában, utólag nincs miért sóhajtoznia, hogy "nem ilyennek képzelte a filmjét". A film csak akkor térhet el az elképzelésektől, ha létezett egyáltalán bármiféle elképzelés. Ha valaki össze-vissza felvesz mindent, abban bízva, hogy abból majd úgyis össze lehet vágni valamit, a felvételek visszanézése közben általában arra jön rá, hogy de kár, hogy nincs több ilyen képem, meg jó lett volna még pár olyan is. De idehaza már késő ezen bánkódni.

Az írás a következő lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

St. Johns, Paradise Reef

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merülés üreg vagy barlangkorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés