Fotósverseny az Adrián
Fotózás2/3. oldal
Már másfél-két óra száradás után a 10-17-es Tokina kifogástalan állapotúnak látszott, gyászos kalandjára csupán a frontlencsén megszáradt foltok emlékeztettek, na ezeket simán el lehetett távolítani egy kis objektívtisztító folyadékkal. Mint új korában. Vázra azért majd csak este teszem, miután megacélozom magam némi pálinkával... Lássuk a gépet: kívülről semmi nyom, mintha egy táskából került volna frissen elő. Aksi be, kártya be, nagy levegő ...3...2..1.ON És minden további nélkül bekapcsol! És látom a képeimet is!!! Minden megvan, amit délelőtt lőttem! Már szinte el sem hiszem, mekkora mázli, amikor egyszercsak a hajóroncs búvárral színes zajjá változik, és a gép lefagy... bakker. Kikapcs. Semmi... Na aksi azonnal kivesz, kártya, menj még száradni, barátom, úgy érzem, még nem vagy teljesen százas... Jobban megnézve a hátsó gombok alatt azért látható víz nyoma, na jó nem spriccel belőle, de volt még ott, ahonnan az első pár csepp jött... Így adódott hát, hogy a délutáni merülésen pointerként dolgozhattam, keresve csigákat és ami csak szembejött (nem sok minden - persze lehet, hogy csak én nem voltam fogékony akkor).
Ha már így alakult, az esti öbölmenetre elkértem egy éppen szabadon lévő Subal tokot Subtronic vakukkal (gazdája videokameraval merült (volna, ha nem ázik be a tokja az ötödik percben - furcsa egy nap...). Remek darab, bár nehéz volt megszokni, hogy bizonyos szögből a keresőben csak feketeség látható...de azert összecsiszolódnánk, a Subal meg én... Értékelhető képet ugyan nem sikerült készitenem, bár megint csak találtam csikóhalat, egy zöld példányt ez alkalommal, de hát ő sem kerülte a füvet, és extra mutatványként amint meglátott, lefejelte a homokot - és úgy is maradt végig, miközben stírölt engem, bizonyára magában röhögve, hogy na haver, erről csinálj egy képet ahogy haladó alkeszként fejelem a földet. Csináltam. Csakazértis. Emlékképnek...
Este már vígan lehetett tájképezni a szerencsétlenül (szerencsésen?) járt objektívvel, (hoztam egy másik vázat szárazföldi képekhez) szép 5-10 másodperces esti tengeri tájképeket rögzítettem vele. Obi pipa. Lássuk a vázat!
Az a néhány óra a meleg es szeles erkélyen jót tehetett neki, mert gond nélkül bekapcsolt es prímán dolgozott - egy kivétellel: a fókuszmező-választó tárcsa kissé zárlatos maradt, mert folyamatosan váltogatta a pontokat. No de kiiktatva a tárcsát minden a legnagyobb rendben levőnek látszott. Ellentétben a tok vakuvezérlésével, ami immár csak emlékeztetett egykori önmagára. Az a kevés sós víz, ami a hátfalról neki jutott, elég volt ahhoz, hogy távozzék az örök vadászmezőkre. Mint utóbb kiderült, ezen utolsó útjára nem indult magányosan: vitte magával a két rákötött DS-125 vakut is - béke poraikra...
Harmadik nap: félhomály
Program szerint visszamegyünk a barlangos helyre, ahol eddig csak nagylátóval (és vakukkal, muhaha) jártam. Ezúttal egy másik páros dolgozik a barlangban, a többiek szemlézik a mikrovilágot előtte. Úgy gondoltam, hogy sekély vízben vaku helyett talán elbodogulok egy lámpával is... ám nem gondoltam végig, hogy tartani a tokozott házat, irányozni a lámpát és még beállításokkal is foglalkozni - nos ez egy kisebbfajta teamet igényelt volna. Szerencsémre éppen a közelben merült Mr. Submarine, akit időről időre sikeresen befogtam lighting crew-nak, ezúton is köszönöm neki! Mondanom sem kell: a csigák, blennyk, gébek, rögtön megérezték, hogy veszélytelen fotóssal állnak szemben - rengeteget talaltam belőlük, minden különösebb haszon nélkül... Illetve akadt egy pirosszájú géb, aki elég türelmes volt ahhoz, hogy végignézze a show-t, amit előtte csaptam, szerintem régen mulathatott ennyire jól... remélem nem akadt senki a közelemben, aki megörökíthette volna e dicstelen napot! A második merülés hasonló "izgalmakat" tartogatott. Időközben a csapat másik fele, a nagyágyúk - ez alkalommal szó szerint (Gulyás Zsolti ez alkalomra egy 105-ös makroobjektívből, egy közgyűrűből, 4T nagyítólencsével és porton kívülre egy másik, vízben fel-le szerelhető lencséből ionágyút szerkesztett, hogy leszámoljon régi ellenfelével: A PÓKHALLAL!) az öbölben maradtak és ott vadászgattak az utolsó merülés alkalmával.
Ezzel el is érkezett a hivatalos program vége, a csapat egy része délután elindult hazafelé, mi meg négyen maradtunk még egy utolsó, versenyen kívüli merülésre, ami nagyon szépre sikeredett. Estefele mentünk vízbe (felszerelést kaptunk kölcsön a Blue Bay Diving Center-től, köszönjük ezúton is). Az első versenynap estéjén, a harmadik merülés kicsit elhúzódott, kinéztem magamnak, hogy igen-igen szép látvány, amikor a lemenő nap alacsonyan beeső sugarai között apró halrajok sütkéreznek a felszín közvetlen közelében. Itt a lehetőség, hogy megmaradt nagylátószögemmel megpróbáljam megörökíteni őket! Nos a lehetőség csupán lehetőség maradt, természetesen ellenfényben fényképezni szép dolog, csak hát kellene hozzá: fény. Vakum meg, ugyebár... Eképpen szomorkodtam a hatalmas, 5 méteres mélységben, amint egyszer csak előkerült Nyírő Gyuri, két hatalmas és működő vakujával! Hamar megegyeztünk, hogy együtt folytatjuk a merülést, és amint elénk akad valami, ő bekapcsolja pilotlámpáit, én meg azokkal és a környezeti fénnyel próbálok komponálni. Találtunk egy betonkockát, amelyről egy betűsügérpár szemlélte a világot, Gyuri fotózta a sügéreket, magam meg őket hármukat. Szerintem tetszetős képpel zártam a három napot - nem teljesen úgy ahogy előre elképzeltem, de sebaj.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Szeged
