»» ««

Barlangi búvártúrák

(Hirdetés)

Megjelent egy új DVD a hazai búvárok által ismert és kedvelt föld alatti merülőhelyekről.

A magyar búvárok által készített kiadvány négy ismert térségre koncentrál, a budapesti Molnár János barlangtól egészen Romániáig. A felvételek külön előnye amellett, hogy az átlagos hobbi búvár számára ismeretlen területeket mutat be, hogy igencsak "frissek". Fontos megjegyezni, hogy szakemberek készítették, így szakmailag is minden a helyén van, korrekt módon van megfogalmazva, sehol egy búvárszemüveg, oxigénpalack és hasonló "gyöngyszem".

A 100 perces lemez tényleg csupa kuriózum. A Molnár János barlangról szóló részben egy kis bevezető után nem csak az új szakaszról készült felvételeket csodálhatjuk meg, de megismerhetjük azokat a feladatokat, amelyekkel a feltárás során a búvárok szembesülnek: miként alakítják ki a kötélpályát, hogy mérik fel az üregrendszert. Érdekes, lebilincselő anyag, amit az tesz -sajnos- igazi kuriózummá, hogy úgy néz ki a barlangot sikerült szinte teljesen elzárni még a feltárást végző búvárok elől is.

Hazai viszonylatban szintén ismert barlangrendszer a tapolcai tavasbarlang, amely a földhöz ragadt polgárok számára csupán csónakkal, de számunkra búvárfelszereléssel is tartogat látnivalókat. Látványos kontraszt volt a budapesti barlangrendszer hatalmas tereivel szemben a tapolcai járatok szorosabb, szűkebb járatai, nem is beszélve az igazán extrém ún. kórház részről, ahová szó szerint kúszva, a felszerelést vonszolva lehet eljutni. Cserébe egy csodálatos víz alatti termet látogathat meg a barlangi búvár.

A lemezt végül két, Románia területén lévő hely bemutatása fejezi be. Az ismertebb Isverna barlang szifonjaival, járataival és persze a csodálatos környékkel igen népszerű a magyar, barlangi búvárkodást hobbijuknak választó sporttársaink körében. Sokat hallottam már róla, hogy milyen jó hangulatú túrák sikerednek ezen a távoli környéken.

Számomra is újdonság volt a Firii völgy vizes barlangjait bemutató rész, még soha nem hallottam erről a vadregényes tájon lévő helyről. Érdekes bejutás (több méter magasan lévő barlangon keresztül), cseppkövek, izgalmas felvételek.

A lemez segítségével megismerhetjük ezt a négy, barlangi búvárok számára fenntartott merülő és kiránduló helyet, sőt képet kaphatunk arról is, hogy ténylegesen milyen is egy ilyen barlangi merülés. Bizonyára sokak fejében ezután megfordul, hogy ez az ága a hobbinknak nagyon érdekli vagy épp ellenkezőleg, hogy na ez az amit soha nem akar kipróbálni.
Akár így, akár úgy, a lemeznek minden búvár polcán ott a helye, az ára és a tartalma is teljesen korrekt.

Sz.K.

A DVD megvásárolható a Promarketing weboldalán keresztül.
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Abu Nuhas, Giannis D Wreck

Egypt, Red Sea

8/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés