»» ««

Cousteau életén alapuló komédiát forgattak

Egyéb

A Bill Murray főszereplésével készült "The Life Aquatic With Steve Zissou" az amerikai karácsonyi mozifelhozatal egyik nagy durranása lehet.

Bill Murray és a rendező, Wes Anderson már korábban is sikerrel dolgoztak együtt (Rushmore, The Royal Tenenbaums), és ezúttal is egy sajátos hangulatú vígjátékot készítettek a beszámolók szerint. A film egy különös felfedezőről és búvárról, Steve Zissou-ról szól, aki maga köré gyűjtve egy megszállott csapatot, hajójával a tengereket járja és filmeket készít kalandjairól. Az alkotók minden bizonnyal szemernyi kétséget sem kívántak hagyni affelől, hogy kinek a munkássága szolgáltatta az alapötletet: az állandóan kis piros kötött sapkában járkáló Zissou vagy az ezüstszínű búvárruhák a Cousteau kapitány filmjein felnőtt magyar búvárok többségének ismerősek lehetnek. Bár az ítélkezéshez látni kellene a filmet, de a főszereplő mellett feltűnő színészek, mint Anjelica Houston, Jeff Goldblum, Willem Dafoe, Cate Blanchett vagy Owen Wilson, a tehetséges rendező illetve a számunkra is érdekes téma miatt mindenképpen sokat ígérő filmről van szó.

Nyilvánvalóan a mai tiltakozós világban majd lesznek olyanok, akik felemelik a szavukat a kapitányt kifigurázó film ellen. De azért azt nem árt megfontolni, hogy odaát nem igazán foglalkoznak azzal, hogy kit bálványoznak Európában, sokkal érdekesebb számukra a várható bevétel nagysága. Másrészt pedig az önmagában is komoly elismerése egy élet teljesítményének, ha valakiről ilyen költségvetéssel készítenek paródiát...

Kapcsolódó link: A film hivatalos honlapja
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Elphinstone

Egypt, Red Sea

16/23 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.7) nehéz körülmények
max: 43m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülésnyílt vízi fajok korallos, trópusi élővilágcápa teknős delfin legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben csikóhal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés