Sugárhajtású motorcsónakkal mentik a bálnákat
KörnyezetvédelemÚj bálnamentő technikát dolgoztak ki Tasmániában, ahol több bálna vetődik parta, mint bárhol máshol a világon.
A mentőakcióhoz speciális hálókra és speciális hajókra van szükség, ráadásul azt is el kell kerülni, hogy a bálnák a hálóba gabalyodjanak. A kisebb testű bálnákat könnyű megmenteni, azonban az 50 tonnás óriás ámbrás cetek, más néven kaselotok nagy gondot okoztak korábban; mentésük egyenlő volt a lehetetlennel.
Az óriás tengeri emlősök jellemzően apálykor ragadnak a partközelben, ahol a közhiedelemmel ellentétben nem a kiszáradás végez velük, hanem hatalmas súlyuk miatt belső szerveik összenyomódása. A vízsugár-hajtású csónakokkal a bálnamentők lyukakat ásnak a megfeneklett bálna köré, majd hálók segítségével bevontatják a lyukba az állatot, hogy lebegni tudjon a vízben. A 350 lóerős motorcsónakok előnye, hogy nagyon sekény vízben is képesek mozogni és nem kell őket rögzíteni, így nem kell attól félni, hogy megsértik a bálnát.
A technikát most harmadszorra használták, mindhárom alkalommal Tasmániában, ám most először alkalmazták egyszerre több állatnál. Tasmánia partjainál minden évben átlagosan 12 naponként megfeneklik egy óriás ámbrás cet; a másik két "hotspot" Új-Zélandon és az Északi-tengeren található.
Az egyedüli állatok partra vetődése általában öreg, beteg vagy tapasztalatlan fiatal bálnák esetében fordul elő, a tömeges partravetődés okait azonban homály fedi; lehetséges okok lehetnek akár a katonai hangradarok, akár a föld mágneses mezejében az emberi beavatkozás miatt történő változások. Tasmániánál feltehetően a tengerfenék egyenetlensége okozza a problémát; az erős árapály miatt a biztonságos mélyvízből órák alatt sekély vizes partszakasz alakul ki, ahol megrekednek az állatok. Egyes családi csoportokban olyan erős a kötődés egymáshoz, hogy ha egy állat "partra fut", a többiek követik.
[ Zöld Magazin ]