»» ««

Bodrumi török örömök

Utazási élmények
2/2. oldal


Utólag már könnyen meg tudom állapítani, hogy Bodrum környékén aránylag kevés a könnyen elérhető, látványos merülőhely, ezért néhány helyre többször is visszamentünk. A zátonyok közül általában a Big reefnél kezdi a napot a legtöbb búvárhajó, de mi ott csak egyszer voltunk, mivel a kapitány tanácsát megfogadva inkább a Small reefnél merültünk többet. Ez utóbbi hely eddig tapasztalataimmal összevetve nagyon sokat tud mutatni a Földközi-tenger szépségeiből. A felszín alatt nagyjából 5-6 méteren van a zátony teteje, ahonnan elindulva a fal mélyebb része felé, kényelmesen körbeúszható akár többször is. A kisebb-nagyobb halrajok mellett kőhal, skorpióhal, barakudák, sügérek, makrélák tűntek fel, de jó megfigyelők polipot, murénát is találhatnak sok egyéb más mellett. A makrófotózás iránt érdeklődők cső- vagy tűzférgek megörökítésével kísérletezhetnek például. A nyílt tengerben levő, néha áramlatos merülőhely ideális élőhely a környéken honos fajok számára, számunkra nagy élmény volt többször is búvárkodni itt. Emlékezetes hely volt még a Smugglers´ bay, ahol nagyon furcsa víz alatti világ tárult a szemünk elé, különleges sziklaalakzatokkal, illetve itt találkoztam az eddigi legnagyobb sügérrel, amit valaha láttam. A délutáni merülőhelyek, mint az Aquarium bay, a Pacoz bay vagy a Wolf point, kevésbé voltak érdekesek, bár Arsan általában itt bukkant rá a polipokra, ami mindig feldob egy merülést. A látótávolság nem volt kiugróan jó, 15-20 méter volt általában a maximum.

A hajón töltött hat nap nagyon kellemesen telt. Szívesen gondolok vissza a mindenben segítségünkre levő, szimpatikus legénységre, a nyugodt vízre, vagy arra a körre, amire a bázis iszonyú sebességű kis motorcsónakján vittek el, és afféle vidámpark-érzéssel tette teljessé a kalandjainkat. De azt is nyugodtan mondhatom, hogy a merülőhelyeken mellettünk horgonyzó hajókat megszemlélve szinte bármelyik bázist bátran tudnám ajánlani a Bodrumba látogató búvároknak. Törökországról és a helyiekről nagyszerű kép alakult ki bennünk, és nem csak a búvárkodás, hanem a többi kirándulásunk során is.

Ahogy említettem már, 12 napot tölthettünk el Bodrumban, tehát a 6 merülési nap mellett bőven volt lehetőségünk kalandozni is. Az egyik nap még az útlevelünkre is szükség volt, amikor az alig egy órányi hajóútra levő görög Kos szigetet kerestük fel. A többi napon megnéztük a Bodrumban található víz alatti régészeti múzeumot, a félsziget más, festői szépségű kis falvaiban időztünk illetve török ismerősöm és anyukája kíséretében sétáltunk Ephesosban. Meglepő volt az, hogy az éttermek, boltok mennyire tiszták, és a bazárban sem kellett menekülnünk a ránk támadó szuvenírárusok elől. A helyiek túlnyomó többségben kedvesek és előzékenyek. Mivel a mozgás sokkal szabadabb, mint Egyiptomban, és biztonságos is, ezért bátran ajánlom mindenkinek, hogy saját szervezésben fedezze fel a környéket. A légkondicionált, helyjegyes, korrekt árú távolsági buszokkal gyakorlatilag bárhova könnyen el lehet jutni. A kikötőben pedig számos, hajós kirándulást kínáló ügynök ajánlatai közül lehet válogatni. Összességében ha őszinte akarok lenni, akkor azért elismerem, hogy Bodrum nem ideális önálló búvártúrák célpontjaként, mivel a tényleg jó merülőhelyből korántsincs olyan sok. De egy 4-6 merüléses csomagot választva akár még egy hetes utazás alatt is van esély egy kicsit megismerkedni az országgal, az emberekkel.

Mivel nekünk ennél több időnk volt, a Bodrumban töltött napok alatt sokat merülhettünk az Égei-tengerben és barangolásaink során alaposabban felfedezhettük Törökország délnyugati partvidékét. Legközelebb valószínűleg más helyet választunk, hiszen a hatalmas ország még számos vonzó nyaralóhellyel büszkélkedhet, Izmirtől Antalyáig, köztük olyan, a búvárkodás szempontjából kifejezetten ajánlott városokkal, mint Kas. A jövőben tehát sokkal céltudatosabban fogom majd böngészni az utazási ajánlatokat, és nem az ár lesz a döntő indok, ami miatt felkeresem ezt a szép országot.

Gonda Rudolf

Kapcsolódó galéria: Bodrum
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Törökország-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Triget

Croatia (Hrvatska)

6/7 db alapján:érdekes(átlag: 3.9) átlagos nehézségű
max: 42m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés