»» ««

Apnea a vásznon

Szabadtüdős

A szabadtüdős búvárkodás csúcstartójának születni kell. Különleges emberek, különleges teljesítmények, feszültség és izgalom - az ilyen történetek nem kerülhetik el a megfilmesítést.

A legismertebb alkotás, a francia Luc Besson 1988-as Le Grand Bleu című filmje sokunk számára jelent különleges élményt. Amikor először láttam, még fogalmam sem volt arról, hogy valóban létezett egy Jaques és egy Enzo az apnea hosszú históriájában, akik legendás párharca hosszú éveken át meghatározó volt ebben a sportban. Sportról van szó? Ezt a kérdést eleve nem könnyű megválaszolni, hiszen a legjobbak olyan veleszületett képességekkel rendelkeznek, amelyeket akármilyen edzésmunka után sem lennénk képesek megközelíteni. A verseny pedig jelentős részben nem a másik legyőzéséről szól: az igazi ellenfél a búvárnak saját maga. Persze azért nem mindegy, kinek sikerül jobban saját magát felülmúlni...

A nagy kékségBesson filmje (melyet nálunk A nagy kékségként forgalmaztak, kivételesen semmit sem változtva az eredeti címen) ebbe a világba úgy nyújt bepillantást, hogy messze nem dokumentumfilmes eszközökkel él. Egy moziban ülve, a nagy vásznon látva, Eric Serra rendkívüli zenéjébe belefeledkezve nem nehéz átélni a lebegést. Néhol pedig a rendező szinte önmagát sem komolyan véve burleszkre emlékeztető jeleneteket illeszt be a filmbe, remek arányérzékkel. A szereplőválasztás is telitalálat: Jean-Marc Barr, Jean Reno, Rosanna Arquette alakítják a főszerepeket. Szóval, ez a film igazi profi munka, és különösen a rendező hazájában örvend óriási kultusznak. Idehaza is sok rajongója van, és nem is véletlenül.

Mégis ehhez a filmhez kapcsolódik az egyik nagy csalódásom. Évekkel később bukkantam rá az információra, miszerint a filmet az amerikai siker kedvéért kicsit átalakították, Eric Serra zenéjét lecserélték Bill Contiéra, és a film vége is más. Nos, sok rajongó meglepődne, látva azt a képet, ahogy a delfinekbe kapaszkodó Jaques a felszínre tör az utolsó(?) merülés után. Bessonról lehet tudni, hogy minden téren meghatározó a francia filméletben, producerként pedig a nyereséget sem hagyhatja figyelmen kívül, de azért mégis furcsa, miért vállalták fel ezt a módosítást. Később Besson egy, az eredetinél jóval hosszabb rendezői változatot is piacra dobott, és nyilván ezzel sem járt rosszul anyagilag. A filmben ábrázolt búvárok (Jaques Mayol és Enzo Majorca) pedig szerencsére még javában éltek a film bemutatásakor, szóval ez egyike volt azoknak az alkotásoknak, amelyeknek volt ugyan valami halovány kapcsolata a valós eseményekkel, de nem dokumentálni akart, hanem a történetet újragondolva mesélt el valami fontosat.

Dolphin GirlÉvekkel később Angela Bandini története kapcsán próbálkozott hasonlóval egy olasz rendező, Filippo De Luigi. A Dolphin Girl is nagyvonalúan bánik a valósággal, pedig megítélésem szerint az igazi Angela története sem érdektelen. A nagy kékség Jaques Mayoljának korábbi barátnője először a női no limit rekordot javította meg, majd mindenki számára váratlanul a férfiak teljesítményét is felülmúlva 107 méterre merült. Ezek után pedig nem ostromolta tovább a csúcsokat, mint versenytársai, hanem kívülről figyelhette, ahogy rövid idő múltán a férfiak, évekkel később a hölgyek is felülmúlták bámulatos teljesítményét.

A film szerint Angela egy delfinmentő társaság propagandaakciójaként próbálkozik a csúcsdöntéssel. Filmbeli mentorát Franco Nero alakította, aki azokban az években többek között Árpád vezért is játszotta, szóval nem ez volt karrierje legfényesebb időszaka. A női főszereplő, Alexandra Brochen, Angelához hasonlóan, sem előtte, sem utána nem nagyon hallatott magáról. Igazság szerint a film sem klasszikus darab, nem tud igazi hangulatot varázsolni a vászonra, néhol kicsit szegényesnek tűnik a megvalósítás. Ráadásul hiányzik belőle az az újdonság, amit A nagy kékség jelentett a maga idejében, így hát elképzelhetetlennek tartanám, hogy ugyanolyan kultusza alakuljon ki, mint Besson filmjének. Mivel elkészülte (1995) óta már eltelt egy évtized, most már valószínűleg nem is lesznek rajongói klubjai... De azért kár lenne pálcát törni felette, nézhető iparosmunka.

A The Freediver című alkotásnak nálunk valószínűleg azért lesz helye az emlékezetes filmek között, mert nem kicsit arcátlan módon A nagy kékség 2 néven forgalmazzák, ráadásul kissé apróbb betűkkel szedve a második részre utaló számot. Ennek a filmnek semmi köze nincs Luc Bessonéhoz, más a rendező, az író, mások a szereplők. Sőt, még csak nem is franciák készítették. Nehéz minősíteni ezt a forgalmazói húzást...

Az viszont kétségtelen, hogy itt is szabadtüdős búvár a főszereplő. Danai Varveri, a korábban említett búvárokhoz hasonlóan létező személy. Az akkor másodéves egyetemista 1999-ben egészen különös kategóriában állított fel világrekordot: uszony, neoprén ruha, maszk, súlyok nélkül merült 40 méterre. Ráadásul az egész merülés másfél percig sem tartott! Azóta már családanya, és állítólag újból kacérkodik az apneával.

The FreediverA rekordra való felkészülését irányító Alki David 2004-ben pedig filmet forgatott egy elszánt búvárlányról, Danairól, aki azonban ám más kategóriában állít fel a történet szerint rekordot, és persze a sztori tragédiával végződik. Így hát az igazi Danainak is azzal kell együtt élnie, hogy a vásznon már "megölték". A film hangulatában inkább A nagy kékség kicsit költőibb vonalát próbálja követni, de azért van különbség. Ráadásul Alki David nem csak a kamera mögött dolgozott, magára osztotta az egyik főszerepet is. Danait Camilla Rutherford alakítja, a felkészítő orvoscsoport vezetőjét pedig Adam Baldwin. A hírek szerint a filmben feltűnő szabadtüdős szervezet, az AIDA sem lelkesedett a filmért, majd a szabadtüdős búvárok kacagtak a Freediver első nyilvános vetítésén. Tény, néhány dolog még a laikus néző számára is furcsa lehet, a profik pedig nyilván inkább kiszúrják a hibákat. Talán az is oka az aránylag kegyetlen kritikáknak, hogy maga a film próbál komolynak és szakszerűnek látszani - aki ilyen célt tűz ki, könnyen kerül kereszttűzbe. Annyiban viszont tényeg közelebb állt a versenyszerű apneához a film, hogy forgatása során a víz alatti jelenetekben szereplő angol szabadtüdős búvárok több nemzeti rekordot is felállítottak.

Talán ez a három példa is elég arra, hogy bemutassa, hányféle módon lehet megközelíteni egy témát, és hogy ezen belül is más és más színvonalon sikerül elérni a célkitűzéseket. Gyaníthatóan a közeljövő nagy dobása apnea-film terén James Cameron alkotása lesz majd, aki - nem meglepő módon - valós történetet dolgoz fel, ami viszont tényleg tragédiával végződött: Audrey Mestre-Ferreras utolsó merülését. Addig be kell érnünk a már elkészült filmekkel, bár talán a legjobban akkor kerülünk közel a szabadtüdős búvárkodás különleges világához, ha egy maszkkal, uszonnyal felszerelkezve a víz alá bukunk magunk is.

Gonda Rudolf

Kapcsolódó link: The Freediver
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Manta Point, Pulau Wai

Indonesia

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 9m, látótáv: 4-10m , driftes

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa mantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés